Férfi kézi: Ez lesz az utolsó évem – Nikola Karabatic

R. P.R. P.
2023.08.25. 17:18
null
Fotó: PSG
Nikola Karabatic, a PSG kézilabdacsapatának klasszisa a francia klub honlapján megjelent közleményében bejelentette, hogy a 2023–2024-es lesz az utolsó évad profi pályafutásában.


Részletek a közleményből:

„Ma belevágtam profi pályafutásom utolsó, 22. szezonjába a Paris Saint-Germain színeiben, abban a klubban, amely oly sokat jelent nekem.”

„Az első tétmeccset éppen gyerekkori csapatom, a Frontignan ellen játsszuk.”

„Az évek alatt odaadtam a lelkemet és a szívemet is ezért a sportágért, amit annyira szeretek és tisztelek, mint semmi mást. Az elmémet és a testemet is ennek a fizikailag és mentálisan is erősen igénybe vevő sportágnak rendeltem alá.”

„A tanulás és a győzelem iránti vágy tett képessé arra, hogy a legnagyobb klubok ellen a legszebb helyszíneken játszhassak, hogy a legjobb edzők által fejlődjek, hogy a legnagyobb klasszisokkal kerüljek szembe, és hogy a nagyobb trófeákat nyerjük meg hihetetlen csapattársaimmal.”

„A nosztalgia még várat magára, de most inkább, mindenekelőtt, szeretném megélni veletek ezt az utolsó évet. Azokkal, akik osztoznak a kézilabda iránti szenvedélyemben.”

„Számíthattok rá, hogy kétszáz százalékot adok bele – ez a legkevesebb, amit adhatok, hogy kifejezzem a hálámat felétek.”

A teljes közlemény ide kattintva érheti el.

 

 

Legfrissebb hírek

„Vissza a Földre” – Thierry Henry összehasonlította a két BL-elődöntőt

Bajnokok Ligája
11 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 23:49

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 23:02

Meg lehet állítani a Bayern támadósorát, vagy az Arsenal szögleteit? – a BL-elődöntős csapatok legnagyobb erősségei és gyengeségei

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 11:12

Luis Enrique: Mi vagyunk a címvédők a BL-ben, és azok is akarunk maradni!

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 06:36

Simán nyert a PSG, hatpontosra nőtt az előnye a tabella élén

Francia labdarúgás
2026.04.25. 23:00

Kvarachelia duplázott, a PSG simán legyőzte a Nantes-ot a francia bajnokságban

Francia labdarúgás
2026.04.22. 21:00

Nadia Comaneci, a román tornászlegenda kapta az életműdíjat a Laureus-gálán

Egyéb egyéni
2026.04.21. 10:25
Ezek is érdekelhetik