Női kézilabda Európa-liga: kettős győzelemmel jutott a csoportkörbe a Vác

Vágólapra másolva!
2022.12.04. 15:39
null
Simán nyert és a csoportkörbe jutott a Vác (Fotó: Vác)
A Vác az első győzelme után a visszavágón is megverte a svájci LC Brühl HB-t a női kézilabda Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, így bejutott a csoportkörbe. A második mérkőzésen 38–29-re nyert a magyar együttes.

A Vác az első, szombati mérkőzésen 30–26-ra győzte le hazai pályán az LC Brühl HB-t, így négygólos előnyből várhatta a szintén váci visszavágót, azok után, hogy az ellenfél korábban feladta pályaválasztói jogát, s mindkét mérkőzést a Duna-parti városban rendezték.

A Vác már a mérkőzés elején előnybe került, már 5–1-nél négy góllal vezetett. Az első félidőt végig vezetve végül hatgólos előnnyel zárta a játékrészt.

A második félidőben valamivel közelebb tudott jönni a vendégegyüttes, de három gólnál közelebb nem tudott eljutni, sőt, a Vác az utolsó 20 percben tovább növelte előnyét, végül 38–29 arányban, simán nyert.

A mérkőzés legeredményesebbje játékosa a hétgólos Ballai Borbála lett, Ballai Anna pedig hat gólt szerzett. A kapusok közül Bukovszky Anna 23 százalékkal, míg Pásztor Bettina 18 százalékkal védett.

NŐI EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
LC Brühl HB (svájci)–Praktiker-Vác 29–38 (12–18)
Vác
, 641 néző. V: Puksic, Satler (szlovénok
BRÜHL: Schlachter – Tomasini 1, Altherr 2, GUTKOWSKA 4, Schmid 4, WOLFF 7 (2), Hess 3
Csere:
Stark (kapus), Ackermann, Zürni 1, Baric 2, Schaefer 2, Mosimann, Pavic, Lüscher 3
Edző:
Andersson Nikolaj
VÁC:
Pásztor B. – Bánfai, Ferenczy 2, HELEMBAI 4, KUCZORA 5, Marincsák 3, BALLAI A. 6
Csere:
Bukovszky (kapus), KOVÁCS ANIKÓ 5, Világos, BALLAI B. 7 (3), Pálffy A. 2, Kurucz 1, Kovalcsik, Schatzl Natalie 2, Szécsi 1
Edző:
Herbert Gábor
Az eredmény alakulása. 6. p.:
1–5. 12. p.: 5–7. 20. p.: 7–12. 24. p.: 9–15. 36. p.: 16–21. 42. p.: 19–25. 48. p.: 22–29. 56. p.: 28–36.
Kiállítások:
8, ill. 8 perc
Hétméteresek:
2/2, ill. 3/3
Továbbjutott: a Vác kettős győzelemmel, 68–55-ös összesítéssel

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51
Ezek is érdekelhetik