Itt az idő! – Malonyai Péter jegyzete

2022.06.17. 23:02

Most már itt az ideje, hogy a Veszprém megnyerje a Bajnokok Ligáját!

Még úgy is, hogy ha megnyeri, hatalmas szakmai siker, egy esztendőn át, az újabb négyes döntőig biztosan tartó folyamatos vállveregetés, és ha – adja Isten – tényleg a csapaté lesz az első hely, nagy valószínűséggel így kiáltok fel: „Na végre! A legfőbb ideje volt!”

Erősebben fogalmazva azt is mondhatnám (és mondom is!), az a legkevesebb, hogy a Veszprémé lesz a kupa. Azért se nézek utána, a konkrét számoknak nincs jelentőségük, a lényeg úgyis az, hogy már ki tudja, mióta azzal kelnek-fekszenek, vesznek-eladnak, szerződtetnek-kiebrudalnak az Építőknél (nekem életem végéig az marad), hogy legyen első Európában.

Amikor esély volt rá, eljátszották, például kilencgólos előny is kevés volt 2016-ban a fináléban éppen a mai elődöntős ellenfél Kielce ellen (hogy azért lássák, az adatokkal is tudok mit kezdeni), egyébként pedig már megcsontosodott annyira a vágy, a remény, legalábbis a szurkolói oldalamon, hogy hiába hatalmas tett a sportágban a legjobb kvartettben muzsikálni, most már első hely kell.

Igen, kell!

És nem igazán érdekel, hogy ezzel terhet pakolok a vállakra, béklyót a lábakra, nyomást a lelkekre, ha ez jön le magasabb veszprémi kézilabdakörökben, akkor... Akkor megette a fene az egészet – mondanám, de inkább finomítom: kár a benzinért...

Ugyanis a lényeg az, hogy itt a lehetőség. Megragadni kell és nem meghajolni előtte, főként annak a csapatnak, amelyiknek soraiban ott a mostani Bajnokok Ligája-idény legjobb balátlövője, Petar Nenadics és irányítója, Kentin Mahé, s a Kölnre nevezett, az esemény honlapján rögzített keretnek mindössze a harmada magyar. Mert ugyebár mi másért szerződtette volna a külföldi klasszisokat a vezérkar, ha nem azért, hogy Európa legjobbja legyen a csapat?

Sokat akarok? Persze. És mindig. A legtöbbet. Esetünkben pedig nem csupán a kötelező szurkolói optimizmus (és szigor) vezérel, hanem az elszalasztott lehetőségek sora. És az, amit a csapat korábbi klasszisa, Éles József mond, amely szerint történhetett bármi a bajnoki döntőben (vereség a Szegedtől), a Kielce ellen nyerni lehet és nyerni kell. Mert ha győz a csapat, akkor…

Akkor eljön, aminek már régen itt az ideje.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja.

 

Legfrissebb hírek

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59

Immár athéni vagány – Bobory Balázs jegyzete

Légiósok
2026.08.06. 23:12

Törökország meghódítása – Smahulya Ádám jegyzete

Minden más foci
2026.08.05. 23:03

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Miki, Priska... Vitu? – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 23:07

Láthatatlan légiós – Nagy Zsolt jegyzete

Légiósok
2026.08.02. 22:55

Romboló építkezés – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 22:57