Női kézi El: az MTK magabiztosan nyert Törökországban

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.17. 17:36
null
Pál Tamara 11 gólig jutott a Yalikavak otthonában (Fotó: Török Attila, archív)
Az MTK Budapest 33–24-es győzelmet aratott a török Yalikavak SK otthonában a női kézilabda Európa-liga selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén.

 

A mérkőzés első gólját Bujdosó-Gerháth Fanni szerezte, majd Pál Tamara is betalált (0–2). Az MTK irányította a találkozót, és hamar háromgólos előnyre tett szert (5–2). A törökök nem igazán tudták tartani a lépést, aminek az lett az eredménye, hogy a szünetre 19–13-as vezetéssel vonulhatott le Golovin Vlagyimir női szövetségi kapitány együttese.

A második felvonásban zárkózni kezdett a Yalikavak, és ez nagyban köszönhető volt Yasemin Sahinnak, aki rövid időn belül négyszer is betalált. Tíz perccel a vége előtt a felére, háromgólosra csökkent a különbség (23–26), de többek között Pál remeklésének hála 33–24-re nyert az MTK. Pál Tamara 11 gólig jutott.

KÉZILABDA
NŐI EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Yalikavak SK (török)–MTK Budapest 24–33
(13–19)
Bodrum, 500néző.Vezette:Xhema, Jahja (koszovóiak)
YALIKAVAK:
Imammoglu – Sancak2,Y. Yilmaz1,K. Yilmaz1,Baranyik1,Hosgör3,Sakizcan7. Csere:Adnar, Cinkan (kapusok), Oguz, B. Yilmaz, Sagdic, Sahin9 (6),Yildiz, S. Yapici, G. Yapici.Edző:Özcan Kivanc
MTK:
Győri B. – Juhász Eszter3,A. Kekezovity4,Marincsák3, Szabó Laura, Bujdosó-Gerháth2,Pelczéder5. Csere:Rutka-Győrffy (kapus), Salla N., Mazák-Németh, Dakos, Bánfai K.5,Kürthi, Pál T.11 (8),Koronczai.Edző:Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 4. perc:1–3.7. p.:3–6.16. p.:4–11.24. p.:7–15.28. p.:11–17.37. p.:16–23.46. p.:20–24.52. p.:24–28.58. p.:24–32
Kiállítások:16, ill. 12 perc
Hétméteresek:8/6, ill. 8/8
MESTERMÉRLEG
Golovin Vlagyimir:
– Jól kezdtük a mérkőzést, így megnyugtató előnyt szereztünk. Az első félidő végén az ellenfél védekezésváltásával szemben nem találtunk megoldást, pedig ez várható volt és sokat is beszéltünk róla előzetesen, mégis kicsit összezavarodtunk. Nem játszottunk jól, de küzdöttünk, ennek köszönhető a győzelem.

A többi mérkőzés eredménye
Bera Bera (spanyol)–Paris 92 (francia) 27–27
Thüringer HC (német)–Molde (norvég) 32–35
Lublin (lengyel)–Bjelovar (horvát) 46–23
Sola (norvég)–Krasznodar (orosz) 37–33
Tertnes (norvég)–Jagodina (szerb) 29–26

Legfrissebb hírek

Kézilabda: veretlenül középdöntős az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
22 órája

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:27

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
2025.08.01. 14:55

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 21:15

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 09:19

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 11:32
Ezek is érdekelhetik