Női kézilabda: a nyáron új edző veszi át a Békéscsaba irányítását

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.03.17. 22:05
null
Papp Bálint (balra) veszi át a nyártól a Békéscsabát (Fotó: elorenkse.hu)
Az idény végén távozó Vida Gergőtől Papp Bálint veszi át az élvonalbeli Békéscsaba női kézilabdacsapatának irányítását a nyáron.

A Békéscsaba közleménye szerint Vida Gergő az idei szezont követően saját kérésére hazatér Debrecenbe, így az egyesület vezetősége a döntés megismerését követően megkezdte az egyeztetéseket az új vezetőedző személyével kapcsolatosan. A klubvezetés első számú jelöltje a posztra Papp Bálint volt.

A fiatal szakember jelenleg a másodosztályban szereplő Békés férfiegyüttesénél dolgozik vezetőedzőként, 2018-ban az európai szövetség mesteredzői diplomáját is megszerezte. Papp kétéves szerződést írt alá, a megállapodás az első és a másodosztályra is érvényes a csabaiakkal.

„Nagyon bízom benne, hogy sikerül a csapatnak bent maradnia az NB I-ben, erre megnyílt az esély a múlt heti győzelemmel – kezdte székfoglalóját Papp Bálint a hivatalos honlapnak. – Osztálytól függetlenül olyan keretet szeretnék kialakítani, ahol a fiatal békéscsabai játékosok továbbra is szerepet kapnak és stabil tagjai az együttesnek, hiszen fontos az elkezdett nevelőmunka, valamint a tehetséges játékosok megtartása hosszú távon. A Békéscsabai ENKSE nagyon sok profi kézilabdázót nevelt ki, akik jelenleg is az NB I-es bajnokságban játszanak. Szeretnénk korábbi csabai játékosokat visszahozni és ezzel kapcsolatban a klub vezetősége folyamatos tárgyalásban van. Fontos számomra a helyi kötődés, de ha sikerül az NB I-ben maradni, akkor biztosan szükséges lesz rutinosabb magyar, valamint külföldi játékosok szerződtetése is. Minőségi játékosokkal és folyamatos kemény munkával tudunk hosszú távon eredményesek lenni. Amennyiben az idény végén nem sikerül a bennmaradás, a csapat célja az azonnali feljutás lesz. A tervezés Mátéfi Eszterrel és a klubvezetéssel most két síkon zajlik, a játékoskeret mindkét osztály tekintetében körvonalazódik. Bízom benne, hogy a kialakult pandémiás helyzet a következő idényt már nem befolyásolja olyan mértékben, mint az utóbbi két szezont, és nyugodt, tervezhető szakmai munkára lesz lehetőség.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik