Női kézi BL: magyar válogatott játékos készül a Győr ellen

2021.01.08. 22:09
null
Aszma el-Gaui a Győr ellen készül (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Nehéz mérkőzésre számít a Győri Audi ETO KC ellen Aszma el-Gaui, a Valcea kétszeres magyar válogatott kézilabdázója, de reméli, hogy együttesével meglepetést tudnak okozni.

A beálló, aki bekerült a Bajnokok Ligája 2019–2020-as idényének álomcsapatába, az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy a Győrt a világ legjobb gárdájának tartja, de otthon győzni szeretnének. „Miért ne okozhatnánk meglepetést?” – tette hozzá.

A tunéziai származású, 29 éves játékos 2019-ben szerződött Romániába. Mint fogalmazott, jó döntést hozott, mert erős a román bajnokság, nagy a kihívás.

„Ha jól érzed magad a pályán, az edzéseken, az edződ bízik benned, a legjobbadat tudod nyújtani” – folytatta.

Elárulta azt is, hogy jó emlékeket őriz Magyarországról, már csak azért is, mert a Győrrel Bajnokok Ligáját és bajnokságot, a Siófokkal EHF-kupát nyert, és tartja is a kapcsolatot több korábbi csapattársával.

Arra a kérdésre, hogy szerinte 2018 ősze óta miért nem szerepelt a magyar válogatottban, úgy reagált, hogy tényleg nem tudja. Kérdezik ezt tőle szurkolók, barátok, csapattársak, de nekik is csak ezt tudja válaszolni. Felidézte, hogy a 2018-as franciaországi Európa-bajnokságra már mehetett volna, a bő keretben ott is volt, de végül nem került az utazók közé, és a döntésről csak telefonos üzenetet kapott, személyesen nem hívták föl. Emiatt úgy érezte, hogy nem kapta meg az őt megillető tiszteletet.
Ami a jövőt illeti, azt mondta: minden tőle telhetőt megtesz az edzéseken, a mérkőzéseken, ez az ő dolga, a döntést viszont nem ő hozza, és így, hogy Romániában játszik, kevésbé van szem előtt.

„Minden sportoló álma olimpián szerepelni, én azonban nem szeretném magamat álmokba ringatni. De azért igyekszem nyitott maradni” – tette hozzá.

A Bajnokok Ligája csoportkörének 10. fordulójában az SCM Ramnicu Valcea vasárnap 16 órától játszik otthon a Győrrel.

Legfrissebb hírek

Per Johansson az FTC elleni döntetlenről: „Ez volt az egyik legjobb meccsünk, amióta Győrbe érkeztem”

Kézilabda
2026.11.01. 10:30

Simon Petra: Ez egy elveszített egy pont

Kézilabda
2026.10.31. 20:27

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Jesper Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

Kézilabda
2026.10.31. 09:51

Visszaszerződhet hazájába az ETO dán irányítója – sajtóhír

Kézilabda
2026.10.26. 09:30

„Itt minden adott ahhoz, hogy újra jó legyek” – Estelle Nze Minko a visszatéréséről

Kézilabda
2026.10.20. 12:11

Győri Audi ETO KC: felelősségteljes játékosokra van szükség

Kézilabda
2026.10.19. 12:38

Rég nem látott magabiztos FTC-rajt a Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.10.19. 09:48