Jó döntés, rossz döntés – Vincze Szabolcs jegyzete

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2020.10.20. 23:29

A siófoki női kézilabdacsapatnál valójában Tor Odvar Moen nyári távozásával kezdtek rosszul alakulni a dolgok, pontosabban rosszabbul, mintha ő maradt volna a kispadon. De azt is el kell ismerni, hogy abban a helyzetben teljesen logikus lépésnek tűnt az addigi másodedzőt, a szintén norvég Bent Dahlt kinevezni utódjául, hiszen Moen rendszere valójában onnantól működött igazán gördülékenyen, amint jobbkeze megérkezett Siófokra.

Nyilván a vezetők is úgy voltak vele, hogy nem akartak megint új vezetőedzővel, új koncepcióval és új elképzelésekkel nekirugaszkodni az előttük álló éveknek, hanem szerették volna az addig bevált utat járni, a csapat EHF-kupát nyert, és a magyar bajnokságban reális esélye volt egy Bajnokok Ligája-indulást jelentő hely megszerzésére. Ezt olyan szakemberrel gondolták folytatni, aki jól ismeri a csapatot. Tiszta sor. Semmi sem utalt rá, hogy ez a döntés rosszul sül el.

Hogy aztán igen hamar mégis így lett, jelzi, hogy a másodedzőként tökéletes szakembernek vezetőedzőként valószínűleg túl nagy volt a kihívás, nem bírt az együttessel, az egyéniségekkel, és a játékosok előtt sem volt elég tekintélye. Ilyen kerettel a szintén jó erőkből álló Debrecen otthonában elszenvedett vereséget még valahogy ki lehet magyarázni, az MTK-tól kapott zakót már biztosan nem, akár szakmai hiba, akár edzőbuktató fiaskó volt.

Dahl menesztésével ezért teljesen egyet lehet érteni, pláne úgy, hogy a horvát Zdravko Zovko veszi át tőle a marsallbotot, mert ha valaki kézben tud tartani egy világsztárokból álló társaságot, az ő: szakmai múltja megkérdőjelezhetetlen, ahogy a tekintélye is.

Ha valamit bírálni lehet a Siófok döntései közül, az Nerea Pena felfüggesztése, aki a csapat egyik meghatározó játékosa. Ő lett a bűnbak, de hogy milyen konfliktusok állnak a háttérben, az egyelőre homályos, a különböző feltevéseket sem erősítette meg senki.

Persze, ha a Bajnokok Ligáját jelentő helyezéseket nézzük, ez az idény a Siófoknak valószínűleg elúszott, emiatt simán le lehet játszani irányítóposzton két olyan klasszissal, mint a magyar válogatott Tóth Gabriella és a francia világbajnok Gnonsiane Niombla. Ám az a klub, amelyik kimondottan az európai elitbe vágyik és annak küszöbén áll, talán tudna használni egy játékra kész, a BL-t és az NB I-et tökéletesen ismerő Penát...

Legfrissebb hírek

Wenger és henger – Deák Zsigmond jegyzete

Klub-vb
6 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.07.11. 23:30

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.07.11. 06:33

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50
Ezek is érdekelhetik