Kézi BL: két lebonyolítási tervvel rukkolt elő az EHF a nőknél

Vágólapra másolva!
2020.08.20. 15:18
null
Akár különleges lebonyolítási rend szerint is játszhatnak Görbiczék (Fotó: Török Attila)
A koronavírus-járvány miatt korántsem biztos, hogy az eredeti elképzelések szerint fogják tudni megrendezni a női kézilabda Bajnokok Ligáját, ezért orosz sajtóhírek szerint az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) felvette a BL-ben szereplő klubokkal a kapcsolatot, hogy kikérje a véleményüket arról, mit szólnak az általa javasolt alternatív megoldáshoz. A férfiaknál pedig az utazó vendégcsapatokra vonatkozóan tett javaslatot a szövetség.

A handballfast.com beszámolója szerint az EHF két megoldást lát arra, hogy a koronavírus miatt kialakult helyzetben is meg lehessen rendezni a női BL-meccseket. Az egyik opció az, hogy minden különösebb változtatás nélkül az eredeti menetrend szerinti hagyományos lebonyolítással rendezik a Bajnokok Ligája csoportkörét.

A másik verzió – ha lehet ilyet mondani – „koronavírus-kompatibilis”: a két nyolcas csoport tagjai egy helyszínen összegyűlnek, s lenyomnak három-négy meccset. Ebben az esetben a csapatok (játékosok, edzők) és a hivatalos személyek (játékvezetők, zsűritagok, stb.) ugyanabban a hotelban laknának, s a világjárvány miatt egészségügyi intézkedéseket betartva élnének és játszanának. Ha a klubok többsége erre a megoldásra szavaz, akkor a minitornák időpontjait és helyszíneit később jelölnék ki.

Az eredeti tervek szerint a csoportkörben oda-vissza vágós rendszerben zajlik a küzdelem, a 14 fordulót követően a két nyolcas első két-két helyezettje közvetlenül a negyeddöntőbe jut, míg a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik oda-vissza vágós ki-ki párharcban harcolhatja ki a legjobb nyolc közé jutást. A csoportkör a nőknél a szeptember 12-i hétvégén kezdődne, ám ez nyilván változna a minitornás lebonyolítási renddel.

Ugyanakkor a handballfast.com szerint az EHF arról is javaslatot tett – a részt vevő klubokkal együtt –, hogy a férfi BL-ben az idegenbeli meccsekre utazó együttesek charterjáratokat használjanak majd, illetve ahol lehet, busszal menjenek vendéglátóikhoz.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2020–2021
A-CSOPORT: Metz Handball (francia), Rosztov-Don (orosz), Vipers Kristiansand (norvég), Team Esbjerg (dán), FTC-RAIL CARGO HUNGARIA, CSM Bucuresti (román), SG BBM Bietigheim (német), Krim Ljubljana (szlovén)
B-CSOPORT: SCM Ramnicu Valcea (román), GYŐRI AUDI ETO KC, Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Borussia Dortmund (német), CSZKA Moszkva (orosz), Brest (francia), Odense Handbold (dán), Podravka Koprivnica (horvát)

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2020–2021
A-CSOPORT: RK Vardar 1961 (északmacedón), PSG Handball (francia), Kielce (lengyel), FC Porto (portugál), MOL-PICK SZEGED, Meskov Breszt (fehérorosz), Elverum (norvég), SG Flensburg-Handewitt (német)
B-CSOPORT: Barca (spanyol), TELEKOM VESZPRÉM, THW Kiel (német), Aalborg Handbold (dán), HBC Nantes (francia), Motor Zaporizzsja (ukrán), Celje (szlovén), PPD Zagreb (horvát)

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
Tegnap, 19:44

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 17:04

Öt poszton négy győri, köztük egy magyar az EHF női álomcsapatában

Kézilabda
2025.06.11. 12:00

Per Johansson: Még évekig látom magam az ETO kispadján

Kézilabda
2025.06.07. 12:53

Női kézilabda: az FTC és a DVSC mellett Szikoráék és Pappék is versenyben a BL-helyekért

Kézilabda
2025.06.05. 16:34

Óriási baklövés: a Győr döntőbeli ellenfele nem is indulhatott volna a BL aktuális kiírásában

Kézilabda
2025.06.04. 18:44

EHF: négy magyar női kézilabdázó is bekerülhet az idény álomcsapatába

Kézilabda
2025.06.04. 14:33

Pálinger Katalin: Örömteli, hogy a BL-négyes döntő neve összeforrt Budapesttel

Kézilabda
2025.06.03. 14:58
Ezek is érdekelhetik