Női kézi NB I: román válogatott játékost igazolt az Óvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.07. 14:51
null
Laura Popa (Fotó: mkcse.hu)
A következő szezonban Mosonmagyaróváron folytatja a pályafutását Laura Popa. A 25 éves, 15-szörös román válogatott jobbátlövő a román bajnokságból érkezik a női kézilabda NB I-be – írja keddi hírében a klub honlapja.

 

Laura Popa korábban a Dinamo Bucuresti és a Corona Brasov játékosa volt, jelenleg Kolozsváron az első osztályú egyetemi csapatban játszik.

„Azért választottam a Mosonmagyaróvárt, mert szeretnék fejlődni – idézi a klubhonlap Popát, aki hétfőn több fizikai tesztet is elvégzett a szerződés aláírása előtt. – A legutóbbi két szezonom nem volt életem legjobbja, de úgy érzem, itt előre tudok lépni. Eddig csak a román bajnokságban játszottam, most igazolok először külföldre. Izgatottan várom az új kihívásokat.”

Popa eddig összesen tizenötször szerepelt a nemzeti csapatban, tagja volt a 2016-os svédországi Európa-bajnokságon az 5. helyet megszerző román válogatottnak.

Eldőlt továbbá, hogy dr. Hoffmann László szakmai igazgató és Bognár Róbert vezetőedző egyaránt az MKC-nál marad. A másodedzői posztot Stranigg Ferenc tölti be júliustól, és az ifjúsági csapatot is ő irányítja majd.

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
20 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46
Ezek is érdekelhetik