Férfi kézi: Vranjes ennél sokkal többet szeretett volna elérni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.01. 21:07
null
„Ez a házasság nem működött...” (Fotó: Tumbász Hédi)
A Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatától hétfő délelőtt menesztett Ljubomir Vranjes egy év alatt csupán 9 mérkőzésen szenvedett vereséget, ebből kétszer a legutóbbi három meccsen. A klubtól távozó tréner búcsúüzenetében az írta, az álma nem valósult meg, és ennél sokkal többet szeretett volna elérni.

Ljubomir Vranjes, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának távozó vezetőedzője úgy fogalmazott, sokkal többet akart elérni a csapatával.

„A Veszprémmel kötött házasság nem úgy működött, ahogyan akartuk. Számomra szomorú a mai nap, ennél sokkal többet akartam elérni. Sajnos az álmom ezúttal nem valósult meg” – írta közösségi oldalán hétfő este a svéd edző.

Vranjes tavaly nyáron vette át az együttes irányítását, amellyel egy Magyar Kupa-győzelmet ért el, a bajnoki döntőben alulmaradt a Mol-Pick Szegeddel szemben. A Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé sem került be, a dán Skjern HB összesítésben jobbnak bizonyult nála a rájátszás első fordulójában.

A mostani szezonban a BL-ben a Veszprém három forduló alatt kétszer vereséget szenvedett, legutóbb szombaton. Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója közölte, a szakvezetőt hétfőn felmentették a munkavégzés alól, és közös megegyezéssel szeretnének szerződést bontani vele.

Szintén távozik Björn Sätherström másodedző és Eklemovics Nikola sportigazgató.

A svéd tréner a búcsúüzenetében emlékeztetett, hogy 12 hónap alatt kilenc tétmérkőzést veszítettek el. Hozzátette, egyrészt a tavalyi BL-győztes macedón Vardar Szkopje elleni vereség már túl sok volt a klubnak, másrészt néhány meccs számára is komoly csalódást okozott.

„Nagyszerű győzelmeket is arattunk, nagyszerű mérkőzéseket is játszottunk ebben az időszakban, ezeket nem akarom elfelejteni. Kihívás volt, hogy új csapatot építsünk, s egyúttal új filozófiát honosítsunk meg. Ez nem volt könnyű a nagy célok közepette, de nem is volt lehetetlen” – magyarázta.
Vranjes leszögezte, az elmúlt 12 hónap alatt minden alkalommal a legjobbját nyújtotta, és mindent megtett, amit ígért. Hozzátette, biztos benne, hogy a játékosok is mindent kiadtak magukból a győzelemért.

A Telekom Veszprém edzéseit jelenleg Gulyás István irányítja, és Csík Zoltán úgy fogalmazott, elképzelhető, hogy a korábbi kiváló játékost később véglegesítik a vezetőedzői poszton.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik