Győri ETO: itt tart Tomori, Mörk és a többi sérült gyógyulása

MTI MTIMTI MTI
2018.08.13. 08:47
null
Tomori Zsuzsanna a Krim Ljubljana elleni tavaszi BL-mérkőzésen (Fotó: Micheller Szilvia)
Minden bizonnyal november végén léphet pályára ismét Tomori Zsuzsanna, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC válogatott kézilabdázója.

 

„Megfelelő ütemben zajlik a rehabilitációja, rendkívül keményen dolgozik. Sőt, talán egy picit jobban is áll, mint ahogy a műtét után eltelt idő indokolná. Ennek az oka, hogy Balatonbogláron a NEKA rehabilitációs részlegén is hasznos munkát tudott végezni” – mondta a győri klub honlapján a rehabilitációért felelős Holanek Zoltán.

Tomori térde március 22-én, a magyar–holland Európa-bajnoki selejtezőn sérült meg ismét súlyosan, a műtétre öt nappal később került sor.

„Nagyjából két hónap múlva végezhet teljes értékű edzésmunkát, de az első meccs azért még egy picit odébb lesz. Folyamatosan teszteljük, figyeljük a rehabilitációját, hogy mindig a megfelelő munkát kapja. Nagyon jól halad, kondiedzésen például már a csapattal együtt készül” – tette hozzá a szakember.

Holanek szerint a február 5-én ugyancsak súlyos térdsérülést szenvedő norvég Nora Mörk már részfeladatokat végez a felnőttcsapat edzésein. Nemsokára lesz egy teljes körű tesztje, és ha az megfelelő eredményeket hoz, akkor teljes értékű edzésmunkával készülhet a visszatérésére. Valószínűleg szeptember végén, legkésőbb október elején már pályára is léphet.

A májusban megsérült kapus, Kiss Éva nemsokára elkezdi a sportágspecifikus terhelést, és ha nem jelentkezik nála fájdalom, akkor szintén teljes értékű edzésmunkát végezhet, és szeptember elejére, a bajnokság rajtjára a csapat rendelkezésére állhat.

A cseh jobbszélső, Jana Knedlíková bokája május elején, a Győr–Ferencváros bajnoki rangadón sérült meg, de pénteken, a francia Besancon elleni edzőmérkőzésen visszatérhetett a pályára.

„Nagy volt a különbség a két lába között a hajlító és feszítő arányszámot tekintve, ezért a gyógyulása után a két láb közötti helyzetet is optimális állapotba kellett hozni. A héten lesz még egy kontrollvizsgálat, hogy biztosan kijelenthető legyen, hogy meggyógyult” – magyarázta a rehabilitációs szakember.

Afentaler Sára, a győriek utánpótlás-válogatott jobbátlövője június elején szenvedett súlyos bokaszalag-szakadást. Vele kapcsolatban Holanek Zoltán úgy fogalmazott, jelenleg az a legfontosabb, hogy a bokamobilizációt visszanyerjék, ezzel még van munkájuk, ezt követően a combizomzat – gipszelés miatti – visszaépítése lesz a következő feladat.

A Győri Audi ETO KC szeptember 1-én az Alba Fehérvár KC ellen játssza az új idény első bajnoki meccsét. A Bajnokok Ligája csoportköre október elején kezdődik.

Legfrissebb hírek

A benevezett klubok közül csak egy nem indulhat a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.06.10. 16:09

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
2026.06.09. 15:43

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
2026.06.08. 21:06

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
2026.06.08. 19:51

„Elnézést, győriek, de nektek már van hét elsőségetek” – az először BL-győztes Metz ETO-ba igazoló MVP-je

Kézilabda
2026.06.08. 11:22

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.06.08. 00:03

Fodor Csenge: Saját magunkat vertük meg

Kézilabda
2026.06.07. 22:35

„Bouktit-t nem tudtuk megállítani” – a visszavonuló Hagman szerint az MVP volt a Metz nyerőembere

Kézilabda
2026.06.07. 21:26
Ezek is érdekelhetik