Női kézi BL: hat győri és négy ferencvárosi jelölt az álomcsapatba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.05. 11:58
null
Danick Snelder (balra) és Nora Mörk is bekerülhet az álomcsapatba (Fotó: Földi D. Attila)
Elindult a szavazás a női kézilabda Bajnokok Ligája 2016–2017-es idényének álomcsapatára. A posztonkénti ötfős névsorban hat győri és négy ferencvárosi játékost is találunk, míg az edzőknél mindkét magyar élcsapat szakvezetője a jelöltek között van.

 

A jelöltek listáját a szezonban eddig nyújtott teljesítmények alapján állították össze, amelyben nemcsak a gólok számát vették figyelembe, hanem a védekezésben látottakat, a blokkok és gólpasszok számát vagy éppen a kritikus pillanatokban hozott döntéseket.

Összesen 18 ország és 12 klub képviselteti magát a névsorban. A Győri ETO-ból öten, a Ferencvárosból négyen szerepelnek benne, míg az edzőknél Ambros Martínra és Elek Gáborra is lehet voksolni.

A szavazás május 2-án éjfélig tart, és első alkalommal egyenlő arányban számít a végeredménynél a média, a szakértők és szurkolók véleménye. A végeredményt a május 6–7-i, budapesti négyes döntő alkalmával hirdetik ki.

SZAVAZNI IDE KATTINTVA LEHET!

NŐI KÉZILABDA BL, 2016–2017
AZ ÁLOMCSAPAT JELÖLTJEI POSZTONKÉNT

KAPUSOK
: Amandine Leynaud (francia, Vardar Szkopje), Sandra Toft (dán, Larvik), Kari Aalvik Grimsbö (norvég, Győri Audi ETO KC), Laura Glauser (francia, Metz Handball), Sabine Englert (német, FC Midtjylland)

JOBBSZÉLSŐK: Linn-Kristin Riegelhuth Koren (norvég, Larvik), Carmen Martín (spanyol, CSM Bucuresti), Jovanka Radicsevics (montenegrói, Vardar Szkopje), Aneta Benko (horvát, Krim Ljubljana), Luciano Jurswailly (holland, Metz Handball)

JOBBÁTLÖVŐK: Nora Mörk (norvég, Győri Audi ETO KC), Laura van der Heijden (holland, Team Esbjerg), Amanda Kurtovic (norvég, Larvik), Katarina Bulatovics (montenegrói, Buducsnoszt Podgorica), Ana Gros (szlovén, Metz Handball)

IRÁNYÍTÓK: Nycke Groot (holland, Győri Audi ETO KC), Veronica Kristiansen (norvég, FC Midtjylland), Görbicz Anita (magyar, Győri Audi ETO KC), Andrea Lekics (szerb, Vardar Szkopje), Isabelle Gulldén (svéd, CSM Bucuresti)

BEÁLLÓK: Marit Malm Frafjord (norvég, Larvik), Yvette Broch (holland, Győri Audi ETO KC), Danick Snelder (holland, FTC-Rail Cargo Hungaria), Szladana Pop-Lazics (szerb, Metz Handball), Anasztaszija Lobacs (fehérorosz, CSM Bucuresti)

BALÁTLÖVŐK: Nerea Pena (spanyol, FTC-Rail Cargo Hungaria), Cristina Neagu (román, Buducsnoszt Podgorica), Stine Jörgensen (dán, FC Midtjylland), Andrea Penezic (horvát, Vardar Szkopje), Jenny Alm (svéd, Team Esbjerg)

BALSZÉLSŐK: Manon Houette (francia, Thüringer HC), Camilla Herrem (norvég, Vardar Szkopje), Majda Mehmedovics (montenegrói, CSM Bucuresti), Thea Mörk (norvég, Larvik), Schatzl Nadine (magyar, FTC-Rail Cargo Hungaria)

VÉDŐJÁTÉKOSOK: Kinga Achruk (lengyel, Buducsnoszt Podgorica), Eduarda Amorim (brazil, Győri Audi ETO KC), Beatrice Edwige (francia, Metz Handball), Alexandra Lacrabére (francia, Vardar Szkopje), Sabina Jacobsen (svéd, FC Midtjylland)

FIATAL JÁTÉKOSOK: Katarina Szabirova (orosz, Asztrahanocska), Xenia Smits (német, Metz Handball), Djurdjina Jaukovics (montenegrói, Buducsnoszt Podgorica), Bíró Blanka (magyar, FTC-Rail Cargo Hungaria), Elizabeth Omoregie (bolgár, Krim Ljubljana)

EDZŐK: Elek Gábor (magyar, FTC-Rail Cargo Hungaria), Tor Odvar Moen (norvég, Larvik), Ambros Martín (spanyol, Győri Audi ETO KC), Emmanuel Mayonnade (francia, Metz Handball), Dragan Adzsics (montenegrói, Buducsnoszt Podgorica)

 

Legfrissebb hírek

„Olyan koktél született, ami ritka az élsport világában” – Endrődi Péter a győri kézilabdás sikerekről

Kézilabda
2025.06.13. 09:11

Női kézilabda: az olimpiai, világ- és Európa-bajnok beálló hiányzik a Fradi következő keretéből

Kézilabda
2025.06.11. 17:16

Öt poszton négy győri, köztük egy magyar az EHF női álomcsapatában

Kézilabda
2025.06.11. 12:00

Női kézi NB I: ez volt az idény számokban

Kézilabda
2025.06.11. 08:27

Gyermeket vár a győri kézilabdacsapat dán klasszisa

Kézilabda
2025.06.10. 17:15

Per Johansson: Még évekig látom magam az ETO kispadján

Kézilabda
2025.06.07. 12:53

A dinasztia Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.06.05. 23:26

Női kézilabda: az FTC és a DVSC mellett Szikoráék és Pappék is versenyben a BL-helyekért

Kézilabda
2025.06.05. 16:34
Ezek is érdekelhetik