Női kézilabda: Elek Gábor óriási lelkesedést tapasztalt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.27. 19:44
Kétéves a Szatmár–Ferencváros együttműködés női kézilabdában, az évforduló alkalmából gálát rendeztek Mátészalkán, ahol mások mellett Elek Gábor, a zöld-fehérek edzője is beszédet mondott.

A közös munka az egykori történelmi Szatmár megye településeit érinti, így a program keretein belül a magyar-román határ mindkét oldalán összesen huszonkilenc egyesületben kézilabdáznak a fiatal lányok.

A kétéves együttműködés eredményeként már több mint nyolcszáz gyermek sportol hetvenkilenc csoportban.

„Nagyon élvezem ezt a feladatot. A kollégáimmal negyedévente ellátogatunk ide, és kiértékeljük a közös munkát, felkészítéseket tartunk – idézi a fradi.hu Elek Gábort, akinek szatmári képzésein közel ötven tréner vesz részt. – Elképesztő, hogy milyen lelkesedéssel dolgoznak itt az emberek. A Fradiban kétszáz utánpótláskorú kézilabdázónk van, itt pedig több mint nyolcszázan űzik ezt a sportot, úgy, hogy még csak két éve kezdtük el. Ez fantasztikus. Úgy gondolom, hogy ebből a programból nemcsak a régió és a Ferencváros, hanem az egész magyar sportélet profitálhat.”

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11