Kézi BL: a mezőny egyetlen hibátlan csapatát fogadja az FTC

Vágólapra másolva!
2016.02.13. 11:31
null
Az exgyőri Katrine Lunde a Rosztov-Don játékosaként tért vissza Magyarországra (Fotó: twitter.com/rostovhandball)
Szombaton két magyar csapat lép pályára a kézilabda Bajnokok Ligájában. A nőknél a Ferencváros az orosz Rosztov-Dont fogadja, míg a férfiaknál a Veszprém a Besiktas vendége lesz Törökországban. Oldalunkon mindkét mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashatnak.

 

NEM DACBÓL KELL MEGOLDANI

A Ferencvárosra a mezőny egyetlen hibátlan csapata vár, a Rosztov-Don ráadásul az orosz bajnokságban sem talált legyőzőre még ebben a szezonban. A Fradi 23–21-re kikapott januárban a két csapat oroszországi mérkőzésén, de jobb helyzetkihasználással ponto(ka)t szerezhetett volna. A múlt héten más volt a helyzet, Nagybányán 32–24-es vereségbe szaladtak bele a zöld-fehérek.

„A befejezésekre figyelnünk kell, mert a kinti mérkőzésen leginkább azokkal volt gond – szögezte le Szekeres Klára, az FTC átlövő-védője. – A helyzetek számával nem volt baj, az értékesítésükkel már inkább. Ha azt hozzuk, amit Rosztovban, csak pontosabbak leszünk, akkor meg tudjuk őket verni. De ehhez az kell, hogy mindenki nyújtson legalább egy jó átlagot, és legyen néhány kiemelkedő teljesítmény. Szerintem rajtunk fog múlni és nem a Rosztovon, hogy nyerünk-e, lényeges, hogy mennyire tudjuk a saját játékunkat játszani. Nincs bennem dac, amiért kikaptunk a múlt héten, nem gondolom, hogy dacból kellene megoldanunk az újabb feladatot. A saját utunkon kell továbbmenni, a hibákat kijavítani. Tényleg csak rajtunk múlik, mert itthon gyakorlatilag bárkit képesek vagyunk legyőzni.”

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. CSOPORT
4. FORDULÓ
15.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–Rosztov-Don (Tv: Sport1)

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Rosztov-Don (orosz) 7 7 182–159 +23 14
2. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 7 4 1 2 201–188 +13 9
3. Baia Mare (román) 7 3 4 185–182 +3 6
4. Larvik (norvég) 7 3 4 185–184 +1 6
5. Fleury Loiret (francia) 7 2 2 3 186–196 –10 6
6. Thüringer HC (német) 7 1 6 169–199 –30 1



A ZÁGRÁBOT MEGVERTÉK, NEM ÁRT VIGYÁZNI

A Veszprém az A-csoport utolsó helyén álló Besiktashoz látogat, a török csapatot azonban nem szabad félvállról venni.

„Nem számítok könnyű mérkőzésre Törökországban, mert a folyamatosan javuló, fejlődő Besiktas egy-két rutinos kulcsjátékosa vezérletével az októberi veszprémi meccsünkön is megizzasztott bennünket – mondta Xavier Sabaté, a Veszprém spanyol vezetőedzője. – Okulnunk kell ebből, valamint abból is, hogy a Zágrábot megverte. Az utóbbi hetekben a csapatunk összerázására törekedtünk, ami jól ment, mert az Európa-bajnokságról visszatérők motiváltan, jó hangulatban csatlakoztak hozzánk.”

A bakonyiaknál a sérüléséből felépülő Christian Zeitz és Momir Ilics is készen áll a játékra, csakúgy, mint Nagy László, aki az Európa-bajnokság óta nem játszott tétmérkőzést. Nem utazott el viszont Isztambulba a kisebb sérüléssel küzdő Gulyás Péter, Renato Sulic és Lékai Máté.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 11. FORDULÓ
17.00: Besiktas–Veszprém (Tv: Sport1)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
M GY D V L–K Gk P
1. Paris SG (francia) 11 9 2 340–307 +33 18
2. Flensburg (német) 10 8 2 302–263 +39 16
3. MKB-MVM VESZPRÉM 10 7 1 2 281–252 +29 15
4. Kiel (német) 10 5 1 4 284–271 +13 11
5. PPD Zagreb (horvát) 11 4 1 6 280–286 –6 9
6. Wisla Plock (lengyel) 10 3 2 5 275–286 –11 8
7. Celje PL (szlovén) 10 1 1 8 262–289 –27 3
8. Besiktas (török) 10 1 9 264–334 –70 2

 

Legfrissebb hírek

Kiegyensúlyozottság – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.06.27. 23:32

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Három korszakban is a csúcson – ismét BL-győztes lett a Magdeburg

Képes Sport
2025.06.24. 19:48

Életveszélyben volt a felesége – a leendő FTC-edző és neje először beszélt a történtekről

Kézilabda
2025.06.24. 10:50

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19

Az esztergomi csodára tényleg senki sem számított a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.06.19. 15:12

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44
Ezek is érdekelhetik