Női kézi: a Fradi és FCM edzője egymás csapatát dicsérte

Vágólapra másolva!
2015.04.05. 13:01
null
Grooték edzése a Népligetben
A sorozatot 2011-ben és 2012-ben is megnyerő FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatára kőkemény ellenfél vár a KEK vasárnap kezdődő elődöntőjében a korábban Ikast néven futó, KEK- és kétszeres EHF-kupa-győztes, tavaly a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutó Midtjylland révén.

KEK

A dánokról élénk élhetnek korábbi élmények emlékei a zöld-fehérekben: az FCM az előző Bajnokok Ligája-idény csoportkörében 32–23-ra és 26–25-re legyőzte Elek Gábor együttesét.

„Felfogásban semmit sem változtak – szögezte le Elek Gábor. – Világviszonylatban is nagyon jók a dánok, sokszor néhány perc alatt eldöntik a meccseiket, így volt ez a legutóbbi találkozónkon is. Középkezdés után gyorsan indulnak, rohannak, ezért türelmesnek, pontosnak és koncentráltnak kell lennünk, amikor úgy érezzük, hogy mélypont jöhet, le kell őket lassítanunk. Kérdés, hogy fogják majd bírni a hangulatot, a közönségünk sokat segíthet. Komolyan fel kellett rázni a lányokat a múlt heti, elbukott Magyar Kupa-döntő után, nem volt vidám a hangulat, de amit az elmúlt napokban láttam, az már tetszett. Itthon a győzelem a cél, ez a vágyunk."

A hazai válogatottak mellet holland (a nyártól Győrben játszó Cornelia Groot), német (a kapus Sabine Englert), svéd (Sabina Jacobsen) és norvég (Ida Alstad) válogatott légiós erősíti a Midtjyllandot. Helle Thomsen, az FCM edzője szerint több, európai viszonylatban kiemelkedő tudású játékos szerepel a Fradiban.

„Az FTC kiváló csapat, nehéz lesz az idegenbeli meccs. Legyőzték már a bajnokságban a Győrt és az Érdet, utóbbi csapat az Esbjerget múlta felül az EHF-kupában. Több európai éljátékos is szerepel az ellenfelünknél" – idézi Thomsent a Midtjylland hivatalos honlapja, külön is kiemelve Tomori Zsuzsannát.

„Mindkét csapatban nagy a hasonlóság a tavalyi kerettel, így élénk emlékek élnek bennünk egymásról. Meg kell büntetnünk őket, amikor nem zárnak vissza elég gyorsan. Ha lehet, el kell kerülnünk, hogy felállt fal ellen kelljen támadnunk, mert abból nehézségeink támadhatnak. Nem szabadna sok gólt kapnunk, mert akkor nehézzé válhat számunkra a visszavágó" – tette hozzá az edző, aki szerint meg kell próbálniuk függetleníteni magukat a várható nagy hangzavartól.

NŐI KÉZILABDA KEK
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK

FTC-Rail Cargo Hungaria–FC Midtjylland (dán), 17.00 (Tv: Digi Sport1)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Hypo Niederösterreich (osztrák)–Fleury Loiret Handball (francia) 20–32 (10–18)
A visszavágókat április 11-én, illetve 12-én rendezik.

Oroszok az érdi csarnokban
Oroszok az érdi csarnokban

 

EHF-KUPA

A múlt vasárnapi Magyar Kupa-bronzérem után újabb klubtörténeti mérföldkőhöz érkezett az Érd, amely vasárnap a Dunaújvárost a nyolcaddöntőből tízgólos különbséggel kiejtő (a nyolc között pedig egyik közvetlen hazai vetélytársát, az Asztrahanocskát 64–35-ös összesítéssel elintéző) Rosztov ellen kezd az EHF-kupa elődöntőjében.

„Tudjuk, nehéz meccs lesz, mert nagyon erősek az oroszok, de várjuk a párharcot – mondta Schatzl Nadine, az Érd balszélsője. – Itthon kezdünk, ezért mindenképpen nyerni szeretnénk, ez az elsődleges szempont, de ha már nyersz, akkor igyekszel a lehető legnagyobb különbséggel győzni. Ugyanakkor szem előtt tartjuk, hogy a Dunaújvárost kilenccel verték meg az első meccsen. Jól indít, gyorsan játszik a Rosztov, ám ez nem csoda, hiszen dán edzője van. Jók a kapusai, de mindenkire figyelnünk kell, és inkább lerohanásból szerezhetünk könnyebben gólokat, mint felállt fallal szemben."

Az érdiek a kupabronz után jó hangulatban készültek, azokból a játékelemekből igyekeznek erőt meríteni, amikben jók, amiket tudnak.

„Az Esbjerg elleni negyeddöntő előtt is sokan mondták, hogy nem mi számítunk az esélyesnek, de akkor bizonyítottuk, hogy bárkit meg lehet verni, nem számít, ki az esélyes – folytatta a válogatott szélső. – Nagyon örültünk, hogy érmet szereztünk a Magyar Kupában, és az EHF-kupában is szeretnénk tovább lépni, bejutni a döntőbe."

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK

ÉRD–Rosztov-Don (orosz), 16.30 (Tv: Sport2)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Muratpasa Belediye (török)–Team Tvis Holstebro (dán) 25–38 (14–18).
A visszavágókat április 11-én, illetve 12-én rendezik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik