Női kézi: Amorimot Brazíliában tűzoltóautóval köszöntötték

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.03. 20:04
A címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata megkezdte a felkészülést a tavaszi megmérettetésekre, a bajnokságban az első ellenfél szombaton a Fehérvár lesz. Ambros Martín vezetőedző szerint a világbajnokságon szerepelt játékosok is jó formában vannak, a brazil Eduarda Amorim aranyérmét is megmutattat társainak.

„A világverseny alatt két részre oszlott a csapatunk, az itthon maradókkal mi keményen edzettünk, tehát ők mind fizikailag, mind játék tekintetében jó állapotban vannak. A válogatott játékosok mögött is kemény hetek vannak, de azért tíz nap nekik is jutott pihenésre. Két edzés után úgy látom, hogy ők is jó formában tértek vissza. Fontos, hogy az őszi fordulók után sérült játékosaink mind meggyógyultak, és szerencsére a vb alatt sem történt sérülésünk, így mindenki egészségesen kezdheti a tavaszi fordulókat" – mondta Ambros Martín, aki szerint van némi rizikó abban, hogy csak két napot tudtak együtt készülni a szombati bajnoki előtt. Ambros Martín, aki szerint van némi rizikó abban, hogy csak két napot tudtak együtt készülni a szombati bajnoki előtt.

„Természetesen van némi rizikó abban, hogy csak két napot tudunk együtt edzeni a meccs előtt, de nagyon bízom benne, hogy a csapat képes lesz átlendülni ezen a nehézségen, és utána mérkőzésről-mérkőzésre újra jobban összecsiszolódunk."

Eduarda Amorim elhozta megmutatni a világbajnoki aranyérmet a társainak.

„A döntő estéjén Szerbiában egy étterembe mentünk ünnepelni, majd másnap hazautaztunk Brazíliába. Sao Paulóban hatalmas fogadást rendeztek a csapatnak, rengeteg szurkoló köszöntött bennünket, újságírók, fotósok, televíziók, órákon át adtuk az interjúkat, fotóztak bennünket, igazi karneváli ünneplés volt. Utána hazautaztam a családomhoz Blumenauba, ahol szintén meglepetés fogadott: a város tűzoltóautóval köszöntött, mint friss világbajnokot. Minden helyszín, minden ünneplés fantasztikus érzés volt, de ott, a családom és saját városom körében nagyon meghatódtam!"

Az ETO keretéből egyedül Katarina Bulatovics hiányzik, aki családi okok miatt kihagyja ezt a mérkőzést.

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
6 órája

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

Női kézi: kiderült, mennyire súlyos a Győr klasszisának sérülése

Kézilabda
2026.01.21. 10:08

A Győr a bajnokságban visszavágott a Debrecennek a női kézirangadón

Kézilabda
2026.01.20. 19:35

Félelem nélkül – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2026.01.19. 06:31

Szilágyi Zoltán: Edzői pályafutásom egyik legnagyobb sikerét arattuk

Kézilabda
2026.01.19. 06:31

Óriási meglepetés Győrben: a Loki szakította meg a címvédő nagy sorozatát

Kézilabda
2026.01.17. 19:41
Ezek is érdekelhetik