Női kézi BL: zöld utat kapott a Final Four, lehet jelentkezni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.24. 16:15
null
Már a 2013–2014-es szezonban bevezethetik a női BL-ben a Final Fourt (Fotó: Szabó Miklós)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága zöld utat adott a női Bajnokok Ligája esetében is a Final Fournak, így akár már a 2013–2014-es szezon végén (2014. május 3., 4. a kijelölt dátum) megrendezhetik a férfiak esetében már sikerrel futó eseményt.

A rendezés sikeressége persze nagyban függ attól, milyen helyszínt tudnak neki találni, az EHF és marketing szervezete szeptember 10-ig várja az érdeklődők jelentkezését, a végső döntést szeptember 20-án hozza meg a végrehajtó bizottság. A Final Four megrendezésére a klubok mellett a nemzeti szövetségek, csarnokok, ügynökségek vagy egyéb szervezetek pályázatát is várják.

Ha nem érkezik gazdasági és rendezési szempontból versenyképes pályázat, akkor eltolják a Final Four bevezetését, és marad a hagyományos hazai/idegenbeli meccs formátum.

Mint ismert, az elmúlt szezonban története során először nyerte meg a női BL-t a Győri Audi ETO KC, amely minden bizonnyal az új kiírásban is címvédésre fog törni, így jó esély van arra, hogy magyar részről is érkezik valamilyen formában ajánlat a rendezésre.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás

Kézilabda
2026.02.22. 17:50

A DVSC hazai győzelemmel zárta a csoportkört a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 15:33

Az FTC nyert Dániában, de rájátszásra kényszerül a negyeddöntőért a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.02.21. 19:33

Hámori Konszuéla: Rengeteget fejlődünk egyénileg és csapatként is

Kézilabda
2026.02.17. 11:51

Női kézilabda BL: Vámosék győzelmükkel negyeddöntősök, és beérték a Győrt

Kézilabda
2026.02.15. 21:14

Közel volt a pontszerzéshez, de kikapott a DVSC Besztercén a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.15. 17:33

Szomorú szombat: az ETO is kikapott a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.14. 19:32

Az FTC öt góllal kikapott otthon a CSM-től a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.14. 15:50
Ezek is érdekelhetik