Kézilabda: az MKSZ az európai tagszövetségekkel egyeztetett

Vágólapra másolva!
2012.05.29. 12:40
Címkék
Május 26–27-én Kölnben, a férfi Bajnokok Ligája négyes döntője alkalmával számos európai tagszövetség képviselőivel, valamint az EHF és az IHF első embereivel tárgyaltak a Magyar Kézilabda-szövetség vezetői a közelgő tisztújító EHF-kongresszus előtt.
„Elmondhatom, hogy az Európai Kézilabda-szövetség meghívására rendkívül eredményes hétvégét töltöttünk a Bajnokok Ligája négyes döntőjének helyszínén" – mondta el Bienerth Gusztáv, az MKSZ nemzetközi ügyekért felelős tagja.A magyar szövetség delegációját Vetési Iván elnök, az EHF Nemzetek Tanácsának tagjelöltje vezette, aki Borsos Attilával, az MKSZ elnökségi tagjával, az EHF végrehajtó bizottsági tagjelöltjével, Bienerth Gusztávval, az EHF fellebbviteli bíróságának nomináltjával, valamint Rácz Mariannal, az MKSZ nemzetközi bizottságának elnökével folytatott két- és többoldalú megbeszéléseket.

„A fantasztikus mérkőzések, a kézilabda ünnepének számító négyes döntő két napja alatt sikerült megragadnunk az alkalmat, hogy a június 22–23-án sorra kerülő EHF-kongresszus előtt megismertessük a magyar szövetség jelöltjeit szóban, illetve egy MKSZ-kiadvány segítségével. Emellett felvázoltuk a stratégiánkat és a magyar kézilabdában lezajlott változásokat számos tagszövetség képviselője számára – hangsúlyozta Bienerth Gusztáv. – Egyeztettünk Tor Liannal, az EHF leköszönő elnökével, Jean Brihault-val, az elnöki poszt egyetlen jelöltjével, Michael Wiederer EHF-főtitkárral, valamint Hasszan Musztafával, a Nemzetközi Kézilabda-szövetség elnökével. Kétoldalú egyeztetések alkalmával tudtuk megismertetni elképzeléseinket a norvég, a svéd, a macedón, az izraeli és a grúz szövetség tisztviselőivel. A két nap egyik legfontosabb tárgyalása pedig az úgynevezett Nordic Grouppal, azaz az Északi Csoporttal lezajlott egyeztetés volt. A szervezet több mint húsz európai tagszövetséget, az EHF tagjainak csaknem felét tömöríti, s nevével ellentétben a kontinens szinte minden szegletéből Észtországtól Portugáliáig, beleértve a sportág olyan vezető hatalmait, mint Németország, Dánia, Svédország, Norvégia, vagy éppen Lengyelország. A szervezet ülésének elején párbeszédet indítottunk, prezentációt tartottunk az MKSZ helyzetéről és terveiről, illetve kérdésekre válaszoltunk, így rendkívül hasznos volt, hogy részt vettünk a többoldalú megbeszélésen.”

Legfrissebb hírek

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
8 perce

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
1 órája

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
1 órája

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
8 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
8 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik