Férfi kézilabda: visszavonult a lengyel válogatottól Karol Bielecki

Vágólapra másolva!
2012.04.13. 18:54
Címkék
Bejelentette visszavonulását a válogatottól Karol Bielecki, miután a lengyel nemzeti csapat sikertelenül próbálkozott az olimpiai részvétel kiharcolásával a spanyolországi férfi kézilabda selejtező tornán.
„Már nem vagyok olyan kemény harcos, mint öt évvel ezelőtt. Már nem vagyok képes azon a szinten játszani. Bár elveszítettem az egyik szemem világát, minden erőmmel azon voltam, hogy segítsem a lengyel csapatot, és szomorúsággal tölt el, hogy egy sikertelen torna után vonulok vissza” – magyarázta döntését az átlövő.Bielecki 2002-ben debütált a lengyel válogatottban, és meghatározó játékossá nőtte ki magát, legnagyobb sikereként 2007-ben ezüstöt nyert a csapattal a németországi világbajnokságon. 2010-ben egy válogatott felkészülési mérkőzésen rendkívül súlyos sérülést szenvedett, aminek következtében a bal szemére megvakult, azóta egy speciális védőszemüvegben játszhat csak. A 30 éves átlövő jelenleg a német Rhein-Neckar Löwenben játszik, a nyáron azonban visszatér Lengyelországba, a Vive Kielcéhez.
Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
4 perce

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
59 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
1 órája

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
2 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n, Peter Wright rémes játékkal búcsúzott

Egyéb egyéni
2 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
2 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik