Női kézilabda: Konkoly azt hitte, Görbicz már lejárt lemez - Spiridon

Vágólapra másolva!
2012.03.30. 14:43
Címkék
A Győr női kézilabdacsapatát tavaly elhagyó Simona Spiridon szerint korábbi magyar együttese nagy csatát vív majd a Valceával a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A beálló az egyik román szakportálnak nyilatkozott, többek között Görbicz Anitáról.

„Nehéz megítélni, hogy a két csapat közül melyik az esélyesebb, még akkor is, ha mindkettőt figyelemmel követtem a BL-ben – olvasható Spiridon nyilatkozata a handball.hu-n. – Az biztos, hogy olyan százhúsz percre számíthatunk, amelyben az utolsó pillanatig fognak küzdeni mindkét oldalon. Mindkét csapat nagyon hullámzó játékot mutatott a BL-ben.”handball.hu-n. – Az biztos, hogy olyan százhúsz percre számíthatunk, amelyben az utolsó pillanatig fognak küzdeni mindkét oldalon. Mindkét csapat nagyon hullámzó játékot mutatott a BL-ben.”

„Ugyan a Győr erősödött a támadójáték terén, de az Achilles-ina, az érzékeny pontja továbbra is a védelem – folytatta az osztrák színekben szereplő román játékos. – Görbicz Anita támadásban mutatott játéka jelentősen feljavult, amióta Konkoly Csaba távozott a csapattól, aki már nem nagyon adott neki játéklehetőséget, ugyanis az volt a véleménye, hogy az irányító már lejárt lemez, de ebben tévedett. Ő a csapat karmestere, ám ha ő nem nyújt jó teljesítményt, akkor a győrieknek nagy gondjuk is lehet.”

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
15 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
15 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
16 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
16 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
16 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
17 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
17 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
17 órája
Ezek is érdekelhetik