Kézilabda: várhatóan Mocsai Tamás helyére jön Weinhold a Flensburgba

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2012.03.19. 18:20
Címkék
A KEK-ben szereplő Flensburg válogatott kézilabdázóval erősített: a nyártól Steffen Weinhold lesz az együttes második számú jobbátlövője, vagyis Holger Glandorf helyettese. Ez egyben azt jelentheti, hogy a lejáró szerződésű Mocsai Tamást elengedi a klub.

A német SG Flensburg gazdasági igazgatója, Holger Kaiser hétfőn hivatalosan bejelentette, hogy a következő két évadban a Grosswallstadtból érkező, 25 éves Steffen Weinhold lesz az együttes második számú balkezes átlövője, akire irányítóként is számít a klub.

Ezzel a kitűnően menedzselt Holger Glandorf mellett újabb német válogatottal erősödik a Flensburg, amelyben az évad végén lejár a szintén jobbátlövő Mocsai Tamás (33 éves) szerződése.

„Fiatal játékost szereztünk, aki tovább fog fejlődni klubunkban a következő években – mondta a klub honlapjának Ljubomir Vranjes, a Flensburg svéd edzője. – Nagy ambícióval várja az új feladatokat, és remek kiegészítő ember lesz mind Glandorf mellett, mind a csapatban."

A frissen szerződtetett Weinhold hozzáfűzte:

„Vranjes igazi edzőszemélyiség, akinek a keze alatt tovább fejlődhetek. A csapatból néhány játékost jól ismerek, és az egész együttes homogén társaság benyomását kelti."

Az igazolásról a német handball-world.com ezt írta szakkommentárjában: az eddigi második számú jobbátlövő, Mocsai Tamás ezzel a Flensburgból való távozás küszöbén áll.

A magyar játékos csak azt erősítette meg, hogy a szerződése lejár, de egyelőre nem kívánta részletezni, hogy milyen ajánlatot kapott Flensburgban, illetve más kluboktól.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
3 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
4 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
4 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik