Mocsai Tamás: Megbízunk egymásban, ettől vagyunk egységesek

Attól nem tartunk, hogy a Németországba szerződő spanyol irányító-átlövő– akinek az utóbbi időben válogatottbeli feladata elsősorban a büntetők elvégzésére korlátozódott– kihallgatott volna minket. Esti ellenfelünk egyik kézise mindenfajta sportági kötődése ellenére ennyire azért nem bírja a magyar nyelvet, ráadásul Mocsai Tamást sem kifejezetten az este sikerre vezetendő taktikáról szándékoztunk faggatni.

– Nem az első világversenyén lehet jelen a magyar válogatott tagjaként, milyenek a pár napos benyomásai az újvidéki helyszínről?
– Azt hiszem, nem lehet kifogásunk semmire. A szállásunk megfelelő, megoldott az edzéslehetőségünk, a helyi közlekedésünk, a szervezők tényleg lesik a kívánságainkat, és külön programokról is igyekeznek gondoskodni, ha lehetőség van rá. Ilyen volt például a keddi várlátogatás.

– Az országot a közelmúltban olyan tragédia rázta meg, amelynek hatása a napi politikában ma is nyomon követhető. A válogatott ebből lát, érez valamit? A korábbi Eb-házigazdáknál szinte kivétel nélkül, de főként tőlünk Nyugatra vagy éppen Északra mindez ismeretlen.
– A legőszintébben mondom, hogy semmit. Újvidék pontosan ugyanolyan jó házigazda és kedves vendéglátó, mint bármelyik korábbi helyszín.

– Képesek vagyunk azt hinni, hogy ez Magyarország közelségének szól. Bár a szomszédi viszony nem mindig felhőtlen, történtek atrocitások, azért még most is sok magyar identitású ember él errefelé. Nem úgy látja, hogy ennek ellenére kifejezetten kevesen beszélnek magyarul? Még a csapatot kísérő, hivatalból kirendelt hölggyel is angolul kommunikálnak.
–Ez tényleg így van, de én nem lepődtem meg rajta. Krivokapics Miloradtól tudjuk, hogy a kisebb településeken, falvakban inkább jellemző a magyar szó, mint errefelé, Szerbia második legnagyobb városában. De azért azt is tudjuk, hogy többen megértik, mint használják a beszédben a magyart.

– Az sem furcsa és zavaró, hogy mindenhová biztonsági emberek kísérik a csapatot? Azért ez aligha jellemző egy Eb-re?
– Nem hallottam arról, hogy ez bárkit is zavart volna a csapatból. Én meg úgy vagyok vele, hogy jobb félni, mint megijedni. Teszik a dolgukat, figyelnek a biztonságra, a miénkre, nincs ezzel semmi gond.

– Ez a megkülönböztetett figyelem csak nekünk, magyaroknak szól?
– Nem, a többi válogatott is hasonlóban részesül.

– Picit térjünk vissza az oroszok elleni mérkőzéshez. Több játékos egybehangzó véleménye, így fenntartások nélkül el kell fogadni: a tizenötödik-huszadik perc tájékán megtört a lendületünk, el is fáradtunk. Na, de egyszerre mindenki?
– Szerintem ez sokkal inkább az ellenfelünkön múlt, amely addig nem, onnantól viszont már igencsak megtalálta önmagát. Előzetesen sem arra lehetett számítani, hogy csak úgy átgázolunk rajtuk, ez az egyenlőség a tizenötödik perctől aztán a pályán világosan megmutatkozott.

– Rutinos játékosként több holtponton lendítette át a csapatot góljaival, önbizalomtól duzzadó hozzáállásával. Ez a megbeszélt taktikai része, vagy tudja magától is: ki vállalja el kritikus pillanatokban a befejezést, ha nem az egyik, sokat próbált ember?
– Ez külön nincs megbeszélve, vannak taktikai variációink, azokra alapozunk. Nyilván rutinos játékosként tudatában vagyok annak, hogy a befejezések egy része ilyenkor rám vár, de azt hiszem, ez így normális.

– A pályán a múltjának van egyéb jelentősége? Kell nyugtatnia vagy éppen felráznia az ott lévőket?
– Ennek a mostani csapatnak éppen ez az egyik nagy erénye, hogy ilyenre nincs szükség. Remek szellemű társak állnak mellettem. Megbízunk egymásban, ettől vagyunk egységesek.

– A favorit franciák visszafogott játékkal és vereséggel kezdtek. Jó ez nekünk vagy rossz, hogy nem közvetlenül velük játsszuk a második meccset, amelyen javítani akarnak, de talán a formájuk még mindig nincs a topon?
– Ilyenen nem szabad gondolkodnunk. A franciák hagyományosan meccsről meccsre építik fel magukat. Számtalanszor bizonyították, hogy közepes kezdés után képesek annyit javulni, hogy a torna végére gyakorlatilag már nincs ellenfelük. A második meccsen biztos javítanának, míg a harmadikon már egyre jobban formába lendülnek, tehát mi majd így találkozunk velük. Hogy melyik a jobb, szerintem eldönthetetlen.

– A spanyolokból élőben keveset láthattak, de azóta nyilván már felkészültek belőlük, rájuk. Mi a gyenge pontjuk, ha van nekik egyáltalán, hol foghatjuk meg őket?
–Erős csapat esetében, amely a címvédő legyőzésével kezdett, nehéz dolog gyenge pontokról beszélni. De nekünk inkább a saját játékunkra, taktikánkra, figuráinkra kell koncentrálnunk, a meccs előtti felkészülésünk is ennek jegyében telt.

– Az Eb előtti sajtótájékoztatón nagyon szentimentálisnak tűnt azzal a kijelentésével, hogy pályafutása végéhez közeledve mindegyik meccsnek egyre nagyobb jelentőséget tulajdonít, hiszen eggyel megint közelebb került valaminek, nevezetesen válogatottbeli pályafutásának a végéhez. Talán gondol már a búcsúra?
– Nem erről van szó. Csak hangsúlyozni akartam a válogatott fontosságát, ami egy fiatal játékosnak ugyanolyan fontos, mint az idősebbeknek. Mindegyik meccset meg kell becsülni, amikor a válogatott szerelését viselheti a sportoló.

KRASZ EMIL (Újvidék)