Férfi kézi Eb: Kemény, harcos, de nem durva meccs volt - Mocsai Tamás

Vágólapra másolva!
2012.01.22. 18:54
Címkék
Hatgólos (27–21) vereséget szenvedett a magyar férfi kézilabda-válogatott a Szerbiában zajló Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában. Mocsai Tamás, csapatunk kulcsembere szerint ezúttal támadásban adtunk kevesebbet a kelleténél.

„Kemény, harcos, de nem durva meccs volt – nyilatkozta Mocsai Tamás. – Nem tudtuk túljátszani az izlandiakat. Lassabban játszottunk, lassabbak voltak a passzok és a lábak is. Hiányzott belőlünk a kreativitás, amikor meg odakerültünk a kapu elé, akkor hibáztunk, és naggyá tettük az ellenfél kapusát. Nem a folytatásra tartalékolva forogtunk sokat a pályán, hanem a legjobb felállást kerestük. Védekezésben is hiányzott egy picivel több agresszivitás, ami korábban megvolt, de én úgy érzem, ezúttal támadásban maradt bennünk, abból lehetett és kellett volna többet kihoznunk, hogy eredményt tudjunk elérni.″Mocsai Tamás. – Nem tudtuk túljátszani az izlandiakat. Lassabban játszottunk, lassabbak voltak a passzok és a lábak is. Hiányzott belőlünk a kreativitás, amikor meg odakerültünk a kapu elé, akkor hibáztunk, és naggyá tettük az ellenfél kapusát. Nem a folytatásra tartalékolva forogtunk sokat a pályán, hanem a legjobb felállást kerestük. Védekezésben is hiányzott egy picivel több agresszivitás, ami korábban megvolt, de én úgy érzem, ezúttal támadásban maradt bennünk, abból lehetett és kellett volna többet kihoznunk, hogy eredményt tudjunk elérni.″

Legfrissebb hírek

A Parma nyert, a Fiorentina maradt az utolsó helyen a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
18 perce

Menesztették az Atomerőmű kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét

Kosárlabda
1 órája

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
2 órája

Molnár Ádin nélkül nagy bajban lenne az MTK

Labdarúgó NB I
2 órája

FIDE-elnök: még nincs végleges döntés az orosz zászló és himnusz újbóli használata ügyében

Egyéb egyéni
2 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott számára Hollandiában folytatódik a felkészülés Belgrádra

Vízilabda
3 órája

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
3 órája

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik