Férfi kézi Eb: A csapat morálisan tökéletesen egyben van - Laurencz

Vágólapra másolva!
2012.01.21. 08:57
Címkék
Laurencz László korábbi női kézilabda szövetségi kapitány szerint a magyar férfiak franciák elleni pénteki sikerének kulcsa az Európa-bajnokságon a morális egység, a szívvel-lélekkel egymásért küzdés volt.

„Elképesztően izgalmas mérkőzés volt. Nemcsak a játékosok, az egész stáb megérdemli ezt a sikert, amely végigdolgozta mellettük a felkészülést. Több kiemelkedő teljesítmény is akadt a mieinknél, ami elengedhetetlen volt a győzelemhez. Fazekas talán élete legjobb formájában védett, ami csoda azután, amennyit kihagyott. Harsányi rengeteget tett hozzá a csapatjátékhoz, és óriási dolog, hogy remek játékosokat tudtunk semlegesíteni védekezésben. Az egyetlen problémát a sok eladott labda jelentette, de a végeredményt szerencsére nem befolyásolta. A csapat morális szempontból tökéletesen együtt van, szívvel-lélekkel harcolt, ami világraszóló győzelmet ért. A középdöntőbe három pontot visz a válogatott, ami nagyon sokat jelenthet a továbbiakban, de az eddig elért eredmény is túl van minden várakozáson. Legyőzte a világ- és olimpiai bajnokot, és veretlenül jutott tovább az Eb halálcsoportjából. Erre az eredményre az egész ország büszke lehet” – jelentette ki Laurencz László.

Legfrissebb hírek

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán

Minden más foci
15 perce

Videó: Cristiano Ronaldo két góllal segítette győzelemhez az Al-Naszrt

Minden más foci
23 perce

Hozta a kötelezőt a Brighton ellen és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
26 perce

Wirtz először talált be tétmérkőzésen, a Liverpool egy góllal legyőzte a Wolvest

Angol labdarúgás
28 perce

Versenynaptár 2026 – 4 oldalon a keddi Nemzeti Sportban!

Egyéb egyéni
45 perce

Serie A: két vesztes meccs után ismét nyert a Como

Olasz labdarúgás
57 perce

Lenyűgöző bringatúrák Amerikától Namíbiáig

Csupasport
1 órája

Vonn és társai – legendák, akik visszatértek a csúcsra

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik