Női kézilabda: öt új játékos a Lokinál, a cél ezúttal is a dobogó

2011.07.11. 16:32
Címkék
A Bajnokok Ligájában a főtáblára kerülés, a bajnokságban pedig az ezüstérem a célja a DVSC-Korvex női kézilabdacsapatának a következő idényre. A ma tartott sajtótájékoztatón bemutatták az együttes új játékosait – számolt be az eseményről a csapat hivatalos honlapja, a dvsckezilabda.hu.

Szűcs Gabriella, Léránt Vivien, Kudor Kitti és Király Annamária egy véleményen voltak: céljuk a csapattal a BL-selejtező megnyerése, ezzel főtáblára kerülés, minél jobb hely a bajnokságban, továbbá a jó csapategység kialakítása.

Rajtuk kívül még a DVSC-Fórum együttesében folytatja pályafutását a kapus Pásztor Bettina, aki legutóbb Győrben játszott, de a Lokiban nevelkedett.

Köstner Vilmos vezetőedző elmondta, hogy mától nyolchetes felkészülési időszak veszi kezdetét, amelynek az elején az állóképesség javításán lesz a fő hangsúly. Több tornán is szerepel majd a hajdúsági csapat, és 14 edzőmeccset játszik a felkészülés során, melyeken már a technikai és taktikai elemek gyakorlása lesz a fő feladat.

Július 30-án váci villámtornán szerepel a Loki, augusztus 6-án a Fradival játszik hazai pályán edzőmeccset. Augusztus 12–14-én hatcsapatos érdi tornán játszanak Köstner Vilmos tanítványai, 20-án pedig a Szabella-kupán a Népligetben. A felkészülés augusztus utolsó hétvégéjén, egy nyolccsapatos horvátországi tornával zárul.

Köstner mester szerint a bajnokságban a Vác, a Fehérvár, a Békéscsaba és a Veszprém okozhat meglepetéseket, ettől függetlenül a cél a dobogó, annak is lehetőleg a második foka.

A Ferencváros idénynyitó sajtótájékoztatójáról itt olvashatnak!

Legfrissebb hírek

Zsóri Dániel: Az edző elkezdett üvöltözni velem, hogy mit képzelek magamról, szétveri a fejemet

Labdarúgó NB II
12 perce

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
28 perce

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet

Kézilabda
1 órája

Téli olimpia: Megígértem neki, hogy bátor leszek – nagymamája elvesztéséről vallott Ku Aj-ling

Téli olimpia 2026
1 órája

Sakk: Polgár Judit a 10. legérdekesebb játékos

Egyéb egyéni
1 órája

Ötkarikás karnevál – Velencén át Cortinába

Képes Sport
1 órája

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
2 órája

„A család mindig az első” – lemondott a vb-résztvevő Curacao szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik