Női kézilabda: Az előzmények sem voltak jók, szerencsénk sem volt - Mátéfi

Vágólapra másolva!
2011.06.11. 19:26
Címkék
A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Mátéfi Eszter szerint nem volt szerencséje a csapatnak a németek ellen Győrben 27–22-re elveszített mérkőzésen. Mint ismert, a magyar csapat nemcsak a decemberi vb-ről maradt le, hanem a jövő évi olimpiáról is.

„Amit a leginkább hiányoltam a csapatomtól, az a védekezésben volt. A németek sokkal agresszívabban védekeztek, ránk erőltették az akaratukat, pedig mi akartuk rájuk erőltetni. Hazai pályán leindítottak minket, ami után megfelelő önbizalommal rendelkeztek. Nagy volt a teher, az előzmények sem voltak jók, szerencsénk sem volt. Nem sikerült a saját akaratunkat érvényesítenünk” – mondta Mátéfi Eszter szövetségi kapitány az m1-nek.

„Megpróbáltam, ami tőlem tellett, védekezésben és támadásban is megpróbáltam belenyúlni a meccsbe. Nem volt vezéregyéniségünk, aki át tudott volna lendíteni bennünket a holtpontokon."

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
5 órája

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
5 órája

Röplabda: a DEAC már továbbjutott a Magyar Kupában

Röplabda
5 órája

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
5 órája

Csak egy ok – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Van Gerwen nyerte meg a legendák csatáját, Anderson kiesett a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
5 órája

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
5 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
5 órája
Ezek is érdekelhetik