Női kézi NB I: kilencen távozhatnak a Barabástól, Nagy Ivett érkezhet

DONÁT TAMÁSDONÁT TAMÁS
2011.05.25. 15:57
Címkék
Második évét töltötte az élvonalban a Veszprém Barabás KC. Egy évvel ezelőtt az alsóházban végzett az élen Gyurka János edző együttese, most pedig a középmezőny végén zárt a Mehlmann Ibolya vezérelte női kézilabda csapat. A nyolcadik hellyel voltaképpen teljesítette a kitűzött célokat a klub, de a vezetőedzőnek azért bőven maradt hiányérzete az idei produkcióval kapcsolatban.

„Nem lehetek teljesen elégedett, mert még az utolsó, dunaújvárosi mérkőzésen is adott volt a lehetőség, hogy a hetedik helyen végezzünk, s ezzel túlteljesítsük a bajnokság előtt közösen megfogalmazott céljainkat – összegzett Gyurka János. – Az utolsó hatvan percben is elkövettük azokat a hibákat, amelyek végig jellemezték játékunkat. Az edzéseken jól begyakoroltakat csak ritkán kaptam vissza a bajnoki mérkőzéseken. Amit remekül megoldottunk a gyakorló összecsapásokon, azt a tétmeccseken nem sikerült kamatoztatnunk. Ráadásul több kézilabdázóm sem hozta ki magából tudása legjavát. Ezért is maradt bennem hiányérzet az utolsó sípszó után.”

Az előző évhez hasonlóan jelentős változások várhatók a keret összetételét illetően. Már szinte biztos, hogy a távozók között lesz a két kapus, Hoffmann Kitti és Király Annamária (Debrecen), Sterbik Andrea (Kiskunhalas?), Koroknai Viktória, Gertsmár Renáta (Dunaújváros?), Veszeli Judit (visszavonult), Koszorús Katalin (visszavonult), Ábrahám Szilvia (Siófok), s a kölcsönben Szekszárdon lévő Jenőfi Katalin.

Az érkezői oldalon találhatjuk Kiss Éva (Debrecen), Bulath Anita (Debrecen), Mayer Szabina (Győri Audi ETO) nevét. Folyamatos tárgyalások folynak Nagy Ivett (Dunaújváros) és Azari Fruzsina (Fehérvár) szerződtetésével kapcsolatban. De további játékosokkal is felvették a kapcsolatot a veszprémi vezetők.

Ez a nyár egyébként a takarékosság jegyében telik a Barabás KC-nál. A legvalószínűbb, hogy a kilenc távozó, illetve visszavonuló kézilabdázó helyére nem érkezik hasonló számú játékos.

Ami viszont tény: Gyurka Jánosnak ismét új csapatot kell építenie az új idény kezdetére, amelynek érdekessége, hogy várhatóan nem lesz rájátszás. Vagyis huszonkét forduló után dőlnek el a helyezések.

Legfrissebb hírek

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
15 perce

Immár két Fazekas a férfi kéziválogatottban, de már nagyon várják, hogy hárman legyenek!

Kézilabda
22 perce

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
24 perce

Nagy becsben tartják a magyarokat is az AEK-nél

Bajnokok Ligája
25 perce

Gulácsi a címvédő ellen védhet; az aranylabdás Madridba látogat – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
46 perce

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
54 perce

Nem jutott döntőbe magyar férfi légpuskában a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Maratoni szerelem első látásra – interjú Vindics-Tóth Lili Annával

Képes Sport
1 órája