
Bár többek közt a Valcea, a Hypo NÖ, a Zajecsar és a Krim is szerette volna megszerezni, Andrea Lekics végül a Győrt választotta. A szerb irányító-átlövő kétéves szerződést kötött a magyar bajnokcsapattal.
„Nagyon fontos, hogy ismertem a klubot. Remek egyesületről van szó, komoly tradíciók vannak Győrben, és ami az egyik legfontosabb volt, láttam, hogy az Audi ETO-nál a legmagasabb célokért küzdenek. Nekem ugyanez a célom, és úgy gondolom, hogy nagyon erős Audi ETO van kialakulóban. Szerettem volna egy remek csapatban játszani, ahogy pedig őket eddig ellenfélként megismertem, nyugodtan mondhatom, hogy fantasztikus gárdáról van szó” – indokolta döntését a győri honlapnak Lekics.
A szerb válogatott kézilabdázó ellenfélként már többször is járt Győrben, de akkor általában vesztesen hagyta el a pályát.
„Számomra a világ egyik legkellemesebb helye Győr. Igaz, hogy általában nem győztesként hagytuk el a pályát, de a hangulat, a szurkolók és minden, amit ott tapasztaltam, csak pozitív nyomot hagyott bennem. A szurkolók már novemberben is külön köszöntöttek, hihetetlenül jól esett ez nekem. Szerintem a legjobb hangulat Győrben van. Nagyon várom, hogy debütálhassak már az Audi ETO játékosaként a csarnokban a szurkolók és a nézők előtt.”
Lekics elárulta, hogy Bajnokok Ligáját szeretne nyerni a csapattal, amely már évek óta a legjobbak közé jut, de a koronát még nem tudta feltenni a teljesítményére. A jelenleg két évre aláíró klasszis reméli, hogy nem csak két évet fog eltölteni Győrben.
„Most két évben állapodtunk meg. Szerintem első körben ez egy jó megállapodás, de nagyon bízom benne, hogy nem csak két évet fogok Győrben eltölteni” – mondta a 24 éves játékos.





