Férfi kézilabda: Nehezebb meccsre számítottunk - Ilyés Ferenc

2011.03.09. 18:59
Címkék
Hétgólos győzelmet (29–22) aratott a magyar férfi kézilabda-válogatott Macedónia ellen Szkopjéban Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés Ferenc, együttesünk rutinos átlövője, védőspecialistája a találkozó után őszintén bevallotta: nehezebb meccsre számított ő, ahogyan csapattársai is.

„Nehezebb meccsre számítottunk, számítottam én is, nagyobb nyomásra a házigazdáktól – nyilatkozta a találkozót közvetítő MTV-nek Ilyés Ferenc. – Ezzel szemben végig domináltunk. Az első félidőben különösen összejött nekünk minden, és bár kihagytunk pár ziccert, védekezésben sikerült javítanunk. A mérkőzés előtt egy órát videóztunk, elemeztük a macedónok játékát. A taktikai felkészülésünk jól sikerült, hiszen ahhoz képest semmi újat sem tudtak hozni. A beállósok elől elütöttük a labdát, az átlövéseiket sáncoltuk, kapusaink jól védtek. Ennek ellenére úgy készülünk, hogy a vasárnapi meccs nem lefutott, le kell játszani előbb. Azzal azért tisztában vagyunk, hogy a veszprémi közönség majd belehajszol minket a győzelembe.”Ilyés Ferenc. – Ezzel szemben végig domináltunk. Az első félidőben különösen összejött nekünk minden, és bár kihagytunk pár ziccert, védekezésben sikerült javítanunk. A mérkőzés előtt egy órát videóztunk, elemeztük a macedónok játékát. A taktikai felkészülésünk jól sikerült, hiszen ahhoz képest semmi újat sem tudtak hozni. A beállósok elől elütöttük a labdát, az átlövéseiket sáncoltuk, kapusaink jól védtek. Ennek ellenére úgy készülünk, hogy a vasárnapi meccs nem lefutott, le kell játszani előbb. Azzal azért tisztában vagyunk, hogy a veszprémi közönség majd belehajszol minket a győzelembe.”

A két együttes vasárnap Veszprémben újra megmérkőzik egymással az 1. csoport negyedik fordulójában.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
52 perce

Öt labdavesztés is belefért a Buffalónak; Washingtonban botlott a címvédő – videó

Amerikai sportok
56 perce

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
57 perce

Elő kell lépni! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
58 perce

Jön a Farkas? – Hegyi Iván publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
1 órája

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
1 órája

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
1 órája