Férfi kézilabda: Nagy László a jelek szerint nem lesz ott a vb-n

2010.12.31. 12:13
null
Nagy László nem lesz ott a vb-n? (Fotó: NS-archív)
A jelek szerint Nagy László nélkül szerepel majd a januári, svédországi világbajnokságon a magyar férfi kézilabda-válogatott. Legalábbis erre lehet következtetni az átlövő Magyar Rádiónak adott nyilatkozatából.

A Magyar Rádió munkatársa Nagy Lászlóval készített interjút, amely a Sportvilág tegnap esti adásában volt hallható. Alább ebből közlünk egy részletet.

 

– Mennyi pihenőt kaptál most karácsonyra?
– Január 17-én kezdjük meg a felkészülést. Ebből a Barcelonából jelenleg hárman nem szerepelünk a válogatottban, úgyhogy három felnőtt válogatott játékos lesz ott, a többi mind juniorkorú, úgyhogy kondicionáló edzésekkel készülünk. Január másodikától mindenki megkapta az egyéni programot, úgyhogy azokat mindenki csinálgatja majd.

 

– Meddig maradsz itthon?
– Említettem, hogy január 17-én kezdődnek az edzések, úgyhogy január közepe felé tervezek visszamenni Barcelonába. Addig itt országon belül, Budapest, Kecskemét, Szeged, szerintem így fogunk ingázni.

Mivel az olimpiai kvalifikációs világbajnokság január 13-án kezdődik, a nyilatkozatból egyértelműnek tűnik, hogy az átlövő úgy készül, nem vesz részt a tornán – csak ezt még nem közölte hivatalosan. Nagy ügye egyébként régóta húzódik: a Barcelona klasszisa másfél éve nem játszott a nemzeti csapatban, és másfél hónapja jelezte: addig nem jön, amíg az általa felvetett gondok (például a sportolók napidíja és biztosítása) nem oldódnak meg.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány korábban elmondta, az átlövőnek január 2-ig van ideje arra, hogy választ adjon arra a kérdésre, hogy utazik-e társaival együtt a svédországi világbajnokságra.

A vb 13-án rajtol, a magyarok pedig 14-én kezdenek Norrköpingben az olimpiai ezüstérmes Izland ellen, majd 15-én Norvégia, 17-én Linköpingben Brazília, 18-án Japán és 20-án Ausztria lesz az ellenfél. A középdöntőbe a legjobb három válogatott kerül.

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
6 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03