Női kézilabda: edzőmeccsek sora és poreci tábor vár a siófokiakra

2010.11.23. 14:20
Címkék
Ötnapos pihenőt követően ismét munkába állt a Siófok élvonalbeli női kézilabdacsapata. A balatoniak a változatos tréningek mellett edzőmérkőzéseken is pályára lépnek, valamint külföldi edzőtábor is színesíti a programot.

Rövid pihenőt követően kedd délelőtt konditermi tréningen volt jelenése a Balaton-partiaknak. Valovics Nóráék az első két hétben Siófokon készülnek, majd december 5–10-ig – Siófok önkormányzatának köszönhetően – a helység testvérvárosában, a horvátországi Porecben edzőtáboroznak.

Persze nem csak tréningek szerepelnek az Imre Vilmos által összeállított programban. A lányok a tervek szerint öt-hat felkészülési meccsen lépnek pályára, amelyek pontos menetrendjét még szervezik. Ami biztos, hogy a poreci táborban december 9-én, csütörtökön 17 órától megmérkőznek a horvát RK Istra Pulával.

A siófoki keret megerősítésén időközben gőzerővel dolgoznak a klubvezetők: folynak a tárgyalások a kiszemeltekkel, és egy-két napon akár érdemi bejelentés is várható.

 

A Siófok tizenegy találkozón hat pontot szerzett eddig a bajnokságban, ami a tizenkét csapatos ligában jelenleg a tizedik helyre elegendő.

Legfrissebb hírek

A lehető legjobbkor jön a klub-vb a Veszprémnek

Kézilabda
25 perce

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
52 perce

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
7 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
8 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
8 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
8 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
8 órája