Mocsai nagy iramú, látványos meccsre számít a Sävehof ellen

2010.11.27. 13:41
null
Nagy Kornél (pirosban) példaképének, Pérez Carlosnak is bizonyítana (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Telt ház, ötezer néző vár szombaton rengeteg látványos hazai gólt, nagy különbségű győzelmet, vagyis igazi gálamérkőzést Veszprémben, ahol az MKB-tól otthon 41–31-es vereséget szenvedő svéd Sävehof vendégszerepel. A BL-csatában a hazai kézilabdacsapat újabb sikeréhez a Junior Prima-díjjal frissen kitüntetett Nagy Kornél is szívesen hozzájárulna.

„Könnyekig meghatódtam az elegáns ünnepségen, mert példaképemtől és csapattársamtól, Pérez Carlostól vehettem át a legtehetségesebb sportolóknak felajánlott Junior Prima-díjat – mondta Nagy Kornél, az MKB Veszprém válogatott balátlövője. – Éveken át ellene kellett védekeznem, és ez kegyetlenül nehéz, szinte megoldhatatlan feladat volt. Most pedig egy klubban játszunk, s ha edzőnk úgy gondolja, olykor máris a helyére léphetek. Rengeteget tanulok tőle, felnézek rá, s boldog voltam, amikor a díjátadón dicsérő véleményt mondott rólam."

Az elismerés kijár Nagy Kornélnak akkor is, ha szombaton él a játéklehetőséggel, amelyet az IK Sävehof ellen kaphat.

„Már a göteborgi meccsen is reménykedtem, amikor az első félidőben hét-nyolc góllal vezettünk, ám a nagyon elszánt, gyors, jól képzett svédek a szünet után felzárkóztak kettőre, és Pérez meg Mirsad Terzic maradt a pályán – folytatta Nagy Kornél. – Veszprémben talán tizenöt-húsz perc alatt nagy előnyt szerzünk, és ennek megtartásában a csapatot forgató Mocsai Lajos nekem is szán feladatot."

Az edző szerint a jellegzetesen skandináv stílusú, gyors, kreatív kézilabdát játszó Sävehof ellen annak ellenére sem számíthat könnyed meccsre a Veszprém, hogy tíz góllal nyert Göteborgban.

„A visszavágón sem játszó, sérült Dejan Perics, valamint Eklemovics Nikola nélkül is nyerni szeretnénk szombaton – bizakodott Mocsai Lajos. – Ehhez irányítóinknak és átlövőinknek ismét kiemelkedően kell kézilabdázniuk, valamint a lerohanások mellett fontos lesz a gyors visszarendeződés, mert csak így állíthatóak meg a svédek lerohanásai. A taktikailag képzett, technikás Sävehof ellen nagy iramú, látványos meccsre számítok."

 

 FÉRFI KÉZILABDA BL
B-CSOPORT
MKB Veszprém–IK Sävehof (svéd) 17.25

 

A CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Veszprém 5 5 – – 167–142 10
2. Hamburg 5 3 – 2 158–138 6
3. Montpellier 5 3 – 2 154–137 6
4. Kolding 5 3 – 2 157–156 6
5. Sävehof 5 1 – 4 139–177 2
6. Presov 5 – – 5 142–167 0
Legfrissebb hírek

ATP-világbajnokság: Fils tíz év után az első francia a mezőnyben

Tenisz
8 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
21 perce

Gakpo Kerkezt méltatta; Varga-mezes szurkolók az AEK stadionjánál – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
48 perce

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
1 órája

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
1 órája

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
1 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
1 órája