Női kézilabda: Szrnka Hortenzia a fiatal Vasasban folytatja

2010.09.02. 18:32
A Vasas női kézilabdacsapata egyhónapos kemény felkészülés után várja a közelgő bajnoki rajtot. Az Angyalföldi Sportiskola által működtetett csapat, Varga Márta irányításával augusztus másodikán állt edzésbe, és az eltelt egy hónap alatt hét felkészülési találkozót és harminc edzést hagyott a háta mögött – tudósít róla a vasassc.hu.

Ha lassan is, de kezd az eddigieknél stabilabb háttér kialakulni az együttes mögött, ami alapot adhat a „hároméves tervük” valóra váltásához. A cél ugyanis az, hogy 2012-től újra az élvonalban szerepeljen a Vasas. Az új vezetőedző még a tavalyinál is fiatalabb kerettel vág neki a bajnokságnak, amely előreláthatólag szeptember 12-én kezdődik.

„Sikeresnek ítélem meg az eddig elvégzett munkát, szorgalmasan dolgoztak a lányok – mondta Varga Márta a vasassc.hu-nak. – Többen távoztak a tavalyi csapatból, hozzánk eddig kilenc új játékos érkezett, nyolc tehetséges fiatal alsóbb osztályú csapatoktól és egy igazán nagy név, a többszörös válogatott Szrnka Hortenzia.”

„Őt azt hiszem a kézilabda-rajongóknak nem nagyon kell bemutatni. Legutóbb, a csoportunkban bajnoki címet nyerő Érd játékosa volt, de az NB I-et már nem vállalta. Nálunk hetente két edzésen vesz részt, illetve a mérkőzéseken játszik majd. Azt hiszem, kulcsszerepe lesz a pályán, nemcsak a játéktudása miatt, de neki kell összefognia a fiatalokat, akik természetesen nagyon tisztelik és hallgatnak rá.”

A VASAS JELENLEGI KERETE
Kapusok: Antóni Viktória, Brunner Zsanett
Mezőnyjátékosok: Kovács Lilla, Hárs Adél, Komsa, Klaudia, Fekete Bozsana, Páli Henriett, Szlama Zsófia, Fehér Bettina, Major Lilla, Takács Orsolya, Méder Zsófia, Tóth Orsolya, Krizsán Alexandra, Szrnka Hortenzia, Németh Kata, Balogh Petra, Szepesi Marianna, Mesteri Andrea, Árpád Eszter, Simon Stephanie, Dénes Angéla, Apkó Renáta

Legfrissebb hírek

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
19 órája

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
2026.03.15. 16:02

Kézilabda: győztek a junior lányok, ikszeltek a serdülők

Utánpótlássport
2026.03.05. 20:36

Kézilabda: mindegy mi volt, lőtt – BL-gólt

Utánpótlássport
2026.03.04. 09:00

Kézilabda: Négy Nemzet-torna jön a junior női válogatottnak

Utánpótlássport
2026.03.03. 16:42

Kézilabda: kapusok a számok bűvöletében

Utánpótlássport
2026.02.24. 17:06

Kézilabda: ellenfeleket kaptak a magyar csapatok az ifjúsági BL-ben

Utánpótlássport
2026.02.24. 14:23

Ligetvári Patrik: Számunkra minden mérkőzés kulcsmeccs

Kézilabda
2026.02.14. 07:17
Ezek is érdekelhetik