Férfi kézilabda: közel a Pick-Szeged és Törő Szabolcs megegyezése

2010.05.20. 09:30
Címkék
Magyar válogatott játékossal erősítené meg keretét a Pick-Szeged férfi kézilabdacsapata. A kiszemelt a spanyol élvonalból hazatérni készülő Törő Szabolcs. A játékos elmondta: közel a megegyezés, a szegedi csapatnál viszont hivatalosan a döntő befejezése előtt – a címvédő MKB-Veszprém 2–0-ra vezet az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban – nem áll szándékában a vezetőknek kiteregetni a kártyákat.

„Nehezen tudok a spanyol bajnokságnál jobb szakmai körülményeket elképzelni – mondta –, ráadásul az itteni életkörülmények és -stílus is kedvemre való volt. Még Eibarban vagyok, de sajnos már múlt időben kell beszélnem Spanyolországról, mert a sikeresebb pályafutásom érdekében hazatérek."

Ennél többet nem is akart mondani Törő Szabolcs, ám amikor rákérdeztünk a Pick-Szegedre, nem nagyon tiltakozott.

„Az egyik legjobb ajánlatot valóban a szegediektől kaptam, és az sem titok, hogy a megegyezés felé haladunk – folytatta Törő. – A szerződést még nem írtam alá, de ahogy mondani szokták, már csak egy-két apróságot kell tisztáznunk, és remélem, emiatt nem hiúsul meg az egyezség."

 

A Pick-Szeged vezetőitől is érdeklődtünk, véleményük szerint miként haladnak, hol tartanak a megbeszélések Törő Szabolcscsal. Bella Árpád ügyvezető elnök egyelőre annyit kívánt mondani, hogy több megtartani, illetve igazolni óhajtott játékossal, valamint szponzorokkal (szponzorjelöltekkel) és a kiszemelt edzővel is tárgyal, de aláírt szerződésekről leghamarabb a jövő héten, vagyis a bajnoki döntő harmadik mérkőzése után adhat információt.

Legfrissebb hírek

Az Eb-ezüstérmes Vindics-Tóth Lili is fut a Budapest Félmaratonon

Atlétika
8 perce

KONFERENCIALIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-konferencialiga
11 perce

A FIBA feloldotta az orosz kosarasok korlátozását

Kosárlabda
17 perce

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
19 perce

Népsport: közértreklám dobókörből, súlygolyóval

Népsport
54 perce

Tajti-Márton Anita a Magyar Atlétikai Szövetség új elnöke

Atlétika
59 perce

MLSZ: indul a jegyértékesítés az első két hazai NL-meccsre

Magyar válogatott
1 órája

Bolla Bendegúz: Vezérszerepet várnak tőlem a Rapidnál

Légiósok
1 órája