Férfi kézilabda: Puljezevics Nenad, „a Hannover életbiztosítása”

Vágólapra másolva!
2010.03.05. 21:22
Címkék
Puljezevics Nenaddal közöl hosszabb interjút a handball-world.com német internetes szaklap. A magyar válogatott kapus a portálnak elárulta, hogy már 2001-ben is hívták Németországba légióskodni, ám akkor nemet mondott az ajánlatra, mert már elkötelezte magát máshová, azután pedig következett a szegedi korszaka.
Puljezevics úgy nyilatkozott, egyáltalán nem bánta meg, hogy elfogadta a Hannover ajánlatát, és úgy érzi, segítségére van a csapatnak, azaz még nem volt késő a Bundesligába igazolnia. A kapuvédő úgy gondolja, ha a csapatot elkerülik a sérülések, akkor meghosszabbítja első osztályú tagságát.A cikk szerzője dicséri a kapust, a Hannover életbiztosításának nevezi, kiemeli rutinját és bravúrjait. Puljezevics helyeslően elmondta, hogy akárcsak a borok esetében, a kapusoknál sem mindig hátrány az érettség.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
23 perce

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
28 perce

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
50 perce

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
1 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
1 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
1 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik