Pick-Szeged: Szégyen, szégyen és harmadszor is szégyen – Djukics

Vágólapra másolva!
2010.02.10. 22:02
Címkék
A Pick-Szeged csúfos vereséget szenvedett a görög PAOK otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában. A fiaskó után Dragan Djukics, a szegediek edzője nem keresett kibúvót, elsősorban csapata hozzáállását találta elfogadhatatlannak.

„A játékunk és a vereségünk szégyen a csapatnak és szégyen nekem is, mint edzőnek és mint embernek – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Dragan Djukics. – Csak a Pick név önmagában nem tud győzni. Hiába vagyunk képzettebbek, rutinosabbak, ha szív és lélek nélkül játszunk, nem nyerhetünk."

„Szörnyű érzés volt, amikor láttam, hogy a Szaloniki a mérkőzés nagyobb részében jobban akarta a győzelmet, nagyobb lelkesedéssel küzdött, s igazolta, amit a találkozó előtt állítottam – folytatta a szerb tréner. – Igyekeztem jól bevésni játékosaim fejébe, hogy a BL-ben egyetlen meccset sem adnak fel az ellenfelek. Nem számított, hogy már nem volt esélye a PAOK-nak a továbbjutásra. A görögök átérezték a BL-mérkőzés fontosságát, a pontok jelentőségét. Mi meg nem. Pedig nekünk a továbbjutásunk szempontjából lett volna roppant fontos a győzelem. Mit lehet erről mondani, ha csapatunk ezt nem érezte át? Szégyen, szégyen és harmadszor is szégyen... Csak ez jut eszembe erről a meccsről és a Pick-Szegedhez méltatlan játékunkról. A mérkőzésre az volt a legjellemzőbb, hogy nem is a Szaloniki nyert nagyot, hanem mi buktunk hatalmasat."

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
26 perce

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
26 perce

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
51 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
51 perce

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
53 perce

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
53 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik