
A legutóbbi Bundesliga-forduló talán legvaskosabb meglepetését okozta a TSV Hannover-Burgdorf, amely otthonában két pontot szerzett az idegenben is esélyesebbnek tartott TBV Lemgo ellen. A hazai együttesben a novemberben szerződtetett, egykori szegedi Puljezevics Nenad kapus volt a vezéregyéniség.
A szövetségi kapitány a napokban beszélt több külföldön szereplő kerettaggal.
"Császár Gábor kezéből négy napja Chambéryben kivették a csonttörés gyógyulását segítő rögzítő huzalokat, s ő január elején már labdás edzéseken vehet részt. Ilyés Ferenc a Lemgóban még nem szerepel, de azt mondta, már gyógyul a térde, és néhány napon belül klubjában is számíthatnak rá. A két ünnep között kihirdetem a szűkített keretet, amelybe talán nem tizennyolc, hanem inkább eggyel több játékost hívok be." |
Amikor a Lemgo elleni meglepetésgyőzelem titkáról kérdeztük Puljezevicset, azt mondta, a szíve, az akarata vitte a csapatot, amely félre tudta tenni, hogy az ellenfél válogatottakkal teletűzdelt kerete lényegesen erősebb.
„A mi példánk is mutatja, hogy a Bundesligában milyen kiegyenlítettek az erőviszonyok, hiszen itt szerepelnek a világ talán legerősebb csapatai és a legjobb játékosok közül is rengetegen – folytatta a kapus. – A spanyol bajnoksággal szokták összehasonlítani a Bundesligát, ám az Asobalban ebben az évadban sokkal nagyobb a különbség az élcsoport és a középmezőny tagja között, mind a költségvetésüket, mind a játékoskeretüket illetően."
Négyezer boldog szurkoló ünnepelte Puljezevicset és társait a győztes meccs után, amelyen a Hannoverben Piotr Przybecki (8 gól), a másik oldalon Rolf Herman (7) volt a legeredményesebb.
„Sikerült hétméterest és ziccereket hárítanom, ezért edzőm, Frank Carstens is elégedett volt velem – újságolta Puljezevics. – November elején érkeztem a klubba. Azóta hét bajnoki mérkőzést játszottunk, hármat megnyertünk és egy döntetlent is elértünk idegenben a Nettelstedt ellen. Hogy meddig maradok Hannoverben? Az idény végéig szól a szerződésem, s még korai lenne a hosszabbításról beszélni. Ez függ a csapat eredményeitől és a formámtól egyaránt."
A válogatottságról és az Eb-szereplés esélyeiről is megkérdeztük a kapust.
„Egyelőre csak azt tudom, hogy elképesztően sok a feladatom Hannoverben – válaszolta. – Szerdán a Hamburg jön hozzánk, karácsony második napján mi utazunk Flensburgba, szilveszter előtt egy nappal pedig Balingenbe. Szilveszterkor úton leszek, s január elsején érek haza Belgrádba a családomhoz. Ezért másodikán Tatán még biztosan nem csatlakozom a magyar kerethez, amelybe azonban később örömmel megyek. Beszéltem Csoknyai Istvánnal, s ő számít rám, ez pedig nekem nagyon fontos. A januári felkészülési programot még egyeztetjük, s őszintén remélem, találunk megoldást."
Az ausztriai Európa-bajnokság január 19-én kezdődik, s a bécsi döntőt 31-én rendezik meg. A magyarok a bécsújhelyi csoportban sorrendben a francia, a spanyol és a cseh együttessel mérkőznek.







