Női kézilabda vb: Felszabadultan játszottunk - NSO-szakértő

Vágólapra másolva!
2009.12.06. 12:21
Címkék
A magyar női kézilabda-válogatott Tunézia után Chile ellen is könnyed (48–14) győzelmet aratott a Kínában zajló világbajnokságon. A Nemzeti Sport Online szakértője, Kirsner Erika szerint a magyar csapat felszabadultan játszott, és ez meg is hozta az eredményt.

„A kezdés előtt látszódott és tudta mindenki, ezen a mérkőzésen csak a magyar válogatott nyerhet. Ez látható volt a játékosokon éppen úgy, mint a találkozó minden percében. Mindenképpen a pozitívumok között kell megemlítenem, hogy nagy kedvvel, örömmel, felszabadultan játszottunk. Név szerint ki kell emelnem Zácsik Szandit, aki már Tunézia elleni is bizonyította klasszisát, most pedig Chile ellen még erre is rá tudott tenni egy lapáttal. Az ő képességeivel én speciel egykori csapattársként, majd ellenfélként is tisztában lehetek, rajta múlik, hogy most a világon mindenhol megjegyezzék a nevét. Nekem nagyon tetszett még Juhász Gabi második félidőben mutatott gólerős játéka, amely azért szerencsés, mert Mátéfi Eszti kapitányunknak több variációs lehetőséget biztosít. Vérten Orsit bátrabban lehet pihentetni, vagy esetleg más poszton játszatni, ha van egy jó formát mutató cseréje."

„És hogy azért a negatívumokról is ejtsünk szót, mert azokat még egy ilyen fölényes győzelem során is találni. Nagyon sok kipattantó, lepattantó, lecsorgó labda lett az ellenfélé, ez kizárólag a koncentrációnknak tudható be. Saját bőrömön tudom, egy ilyen papírforma mérkőzésre nem igen lehet maximálisan odafigyelni, ilyen hibák becsúszhatnak. Éppen azért, mert tudja az ember, úgysem lesz belőle komolyabb baj, nem nagyon bosszulja meg magát. Viszont a románok ellen ezek a megszerzett, vagy éppen elvesztett labdák döntőek is lehetnek. És még egy dolog a végére, támadásban sokkal biztosabban kell kihasználni a helyzeteinket, ami részben megint koncentráció kérdése. Nem akarom kisebbíteni a chilei kapus érdemeit, de azért rendszeresen megtaláltuk őt a lövésekkel. Nagyon várom a románok elleni, hétfői mérkőzést."

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Krámerné Agócs Valéria

Kézilabda
14 perce

Vonn drámája: esése után helikopterrel kellett elszállítani a pályáról

Téli olimpia 2026
40 perce

Téli olimpia: másodszor nyert a cseh és a dél-koreai vegyes páros curlingben

Téli olimpia 2026
41 perce

Osztriga a stadionban, eszement fogadások, sztárkavalkád a színpadon és a reklámokban – minden, amit a 60. Super Bowl körítéséről tudni érdemes

Amerikai sportok
58 perce

Kovács Árpád és Plisz Balázs is egyéni csúcsot futott 400 méteren

Atlétika
1 órája

A legendává válás küszöbén: James Milner Premier League-rekorder lehet

Képes Sport
1 órája

Niké Liga: Kovács Mátyás volt a kassai meccs legjobbja

Minden más foci
1 órája

La Liga: megműtötték Marc-André ter Stegent

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik