Női kézilabda: az új szponzorral jó úton indult el a Fradi

Vágólapra másolva!
2009.12.04. 13:54
Címkék
Hamarosan enyhülhetnek, sőt meg is oldódhatnak a női NB I-ben ezüstérmes FTC-Rightphone súlyos gondjai, csökkenhetnek, sőt el is tűnhetnek a patinás csapat adósságai.
Maglódi Lajos, a Fradi kézilabdásainak ügyvezető elnöke jó hírt közölt az NSO-val. A szakvezető szinte csak jelképes összegért átadta a saját 49 százalékos tulajdoni részét a Sport&Media Kft.-nek, amely a jövőben működteti az együttest.„Ez az első, igaz nagyon fontos lépés volt együttesünk biztos, nyugodtabb jövője felé" - mondta Maglódi Lajos, aki reménykedik, hogy az új szponzor a jövő héten elkezdi törleszteni a csapat több hónapja halmozódó adósságait.A Sport&Media Kft.-ről tudni kell, hogy hét hazai labdarúgó klub mellett immár öt kézilabdacsapatot (FTC, DKSE-Hotel Lycium, DVSC-Korvex, Dunaferr SE, Carbonex-Tatabánya) támogat azzal a céllal, hogy a szárnyai alá vett tehetséges sportolók kiteljesíthessék a bennük rejlő marketing és promóciós értékeket.Ezek a nemes elképzelések a Ferencvárosban akkor kezdenek majd megvalósulni, ha Elek Gábor edző játékosai megkapják elmaradt fizetéseiket, s a szebb jövőben reménykedő klub rendezheti egyéb adósságait is, majd pedig hozzáláthat az európai hírű együttes keretének megerősítéséhez.
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
5 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
5 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik