A szünet után támadt fel a magyar csapat

Vágólapra másolva!
2009.08.15. 19:19
null
Akárcsak Franciaország, úgy Montenegró ellen is Deáki kezdte meg a gólgyártást (fotó: Unger Tamás – archív)
Címkék
A második mérkőzését is megnyerte a magyar junior női kézilabda-válogatott a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Róth Kálmán tanítványai ezúttal Montenegrót győzték le, sokkal nehezebben, mint egy nappal korábban a franciákat.

A franciák elleni gyönyörű siker után szombaton Montenegró együttesével csapott össze válogatottunk. A cél természetesen ezúttal is a győzelem volt, a délszlávok az előzetes várakozások szerint gyengébb játékerőt képviselnek, mint a gallok.

Róth Kálmán edző Dajka Bettinát ezúttal is kihagyta a keretből, mellette Léránt Vivien szurkolhatott a társaknak a lelátóról.

Akárcsak pénteken, ezúttal is Deáki góljával indult a meccs, a folytatás azonban közel sem volt hasonló. Bár a magyar csapat a félidő első felében nem volt hátrányban, ám elszakadni sem tudott ellenfelétől. Sőt, a montenegróiak Lazovics révén a 14. percben át is vették a vezetést (6–7).

Ez megfogta a magyar csapatot, és balszerencsénkre Knezsevics is belelendült a góllövésbe. Nem véletlen, hogy Róth mester kikérte idejét, ám ez sem segített. Víg Vivien ezúttal nem tudta olyan fontos védésekkel segíteni csapatát, mint a franciák ellen, így 7–10-nél Janurik Kinga állt a kapuba.

A végén hiába szerzett három találatot Kisfaludy, Mehmedoviccsal nem bírtak a mieink, így végül egygólos montenegrói vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok (11–12).

A második félidőt jobban kezdte a magyar csapat, Deáki és Szalai révén fordított. A montenegróiak pedig „francia betegségben” szenvedtek, azaz hosszú percekig képtelenek voltak a hálóba találni, Janurik ihletett formában védett. A csereként beálló magyar kapus hét és fél perc után kapott gólt Bozsovicstól.

A mieink ettől fogva tartották a vezetést, igaz, három gólnál nagyobb különbséggel nem tudtak elmenni ellenfelüktől. Azonban a győzelemhez ez is elég volt az egyik legjobbját, Knezsevicset a végén piros lap miatt elvesztő montenegrói csapattal szemben.

NŐI JUNIOR KÉZILABDA EB

B CSOPORT, 2. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–MONTENEGRÓ 27–20 (11–12)
Szombathely, 700 néző. Vezette: Harabagiu, Stanescu (románok)
MAGYARORSZÁG: Víg – Tamás 2, Horváth B. 2, DEÁKI 3, Hornyák D. 3, KOVACSICS 5 (2), Szalai B. 2. Cs: JANURIK (kapus), Zácsik 2, KISFALUDY 4, Hosszú, Szögi 1, DRÁVAI 3. Edző: Róth Kálmán
MONTENEGRÓ: Vukcsevics – Gelics 1, Markovics 1, LAZOVICS 4, Knezevics 3, BOZOVICS 5, Mehmedovics 6. Cs: Tatar (kapus), Vlahovics, Misurovics, Klikovacs. Edző: Marko Ivanovics
Az eredmény alakulása. 7. p.: 4–2. 12. p.: 5–5. 19. p.: 7–10. 26. p.: 9–10. 33. p.: 13–12. 37. p.: 16–12. 46. p.: 17–16. 53. p.: 22–19
Kiállítások: 4, ill. 14 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Róth Kálmán: – A franciák elleni pénteki mérkőzés mentálisan nagyon sokat kivett a csapatból, így aztán nagyon kemény meccset vívtunk a montenegróiakkal, megmondom őszintén előzetesen erre is számítottunk. Végül a győzelmünket elsősorban a több minőségi cserejátékosunknak kispadunknak köszönhettük.
Marko Ivanovics: – A magyaroké talán a legjobb csapat az egész Európa-bajnokságon. Örülök annak, hogy ötvenkét percig partiban tudtunk velük lenni. Remélem, vasárnap sikerül legyőznünk a franciákat és megszereznünk a csoport második helyét.

FRANCIAORSZÁG-SZLOVÁKIA 35–23 (19–9)

 

 

Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
12 perce

NB II: rangadók sora a 17. fordulóban – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
12 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
13 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
13 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
16 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
21 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
21 perce

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
27 perce
Ezek is érdekelhetik