Parádés győzelemmel kezdtek Zácsikék

Vágólapra másolva!
2009.08.14. 20:06
Címkék
A magyar junior női kézilabda-válogatott remek játékkal győzte le Franciaországot az Európa-bajnokság első csoportmérkőzésén 28–18-ra. Róth Kálmán együttesében többen is remek teljesítményt nyújtottak, a mezőny legjobbja Víg Vivien kapus lett.
 
 
A magyar csapat megállíthatatlan volt
A magyar csapat megállíthatatlan volt

Róth Kálmán edző három győzelmet várt együttesétől, az első akadályt Franciaország jelentette. Bekerült a csapatba a jelenleg egyesületen kívüli Zácsik Szandra is, akinek beválogatását a békéscsabai Hajduch Csenge bánta.

Papíron a legerősebb együttes ellen kezdett tehát a magyar csapat, amely hat hete készült már együtt a tornára. A magyar csapatból ezúttal Dajka Bettina és Drávai Gyöngyi maradt ki.

Sok hibával kezdett mindkét csapat, ez elsősorban a befejezéseknél volt feltűnő. Igaz, a magyar kapuban Víg Vivien egészen parádés napot fogott ki, egyszerűen megbabonázta a francia játékosokat. A vendégek képtelenek voltak rajta kifogni, ha nagy ritkán túljutott rajta a labda, akkor vagy fölé ment, vagy a kapufa segített.

A francia csapat elbizonytalanodott, két büntetőt is hibázott, csak 17:25-nél, 6–0-s magyar vezetés után tudta megszerezni az első gólt.

A mieink vezetését nem fenyegette veszély, az első játékrészben három gólig jutó Hornyák Dóra és Kovacsics Anikó (no meg persze Víg) vezérletével 12–5-ös magyar vezetéssel fordultak a csapatok.

Szünet után is a Róth-csapat kezdett jobban, Kovacsics góljával indult a játékrész. A franciák próbálkoztak, de nem tudták megszorítani a magyar csapatot, a 38. percben egy újabb Kovacsics-gól után már kilenc volt a különbség.

A biztos vezetés tudatában kissé kiengedett a magyar csapat, Róth Kálmán is lehetőséget adott több játékosnak, lecserélte a kiválóan védő Víget is. Ám hiába jöttek fel hat gólra a vendégek, a félidő közepén volt egy ötperces góltalan periódusuk, így a magyar csapat Hornyák találata után tízre alakította a különbséget (21-11)

Zácsik Szandráék remek teljesítménnyel nyitottak, ha ez a forma megmarad, úgy Szlovákia és Montenegró legyőzése sem jelenthet gondot.

KÉZILABDA, NŐI JUNIOR EB

B CSOPORT

MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 28–17 (12–5)
Szombathely, 800 néző. V: Sirbu, Suponicov (moldávok)
MAGYARORSZÁG: VÍG – Tamás 2, Horváth B., DEÁKI 4, HORNYÁK D. 4, KOVACSICS 4 (2), Turcsányi 1. Cs: Janurik (kapus), Szalai B. 3, Zácsik 3, Szögi, Kisfaludy 5, Léránt 1, Hosszú 1. Edző: Róth Kálmán
FRANCIAORSZÁG: BONCHE – Bulleux 1, Prudhomme, Kamdop 2, MANACH 5 (4), Mendy 2, MANGA 3. Cs: Leythienne (kapus), Turpin, Cisse 1, Lawson, Briemant 1, Canaud, Ringayen 2. Edző: Paul Landure
Az eredmény alakulása: 9. p.: 3–0. 18. p.: 6–1. 23. p.: 8–2. 37. p.: 15–7. 44. p.: 16–9. 48. p.: 20–11. 54. p.: 23–13
Kiállítások: 12, ill. 12 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Róth Kálmán: – Úgy gondolom, hogy bemutatkozásnak ez nagyon jó volt, a védekezésünkkel és Víg kapusteljesítményével nagyon elégedett vagyok, bár a csapat valós tudásának csak mintegy ötven százalékát nyújtotta ezen az összecsapáson.
Paul Landure: – Gratulálok a magyaroknak, amennyire ők jól játszottak mi annyira rosszul. A harcosságot nagyon hiányoltam az együttesemből, bár eleve úgy készültünk, hogy nekünk nem a magyarokat, hanem a két másik csapatot kell a csoportmérkőzések során legyőznünk.

A csoport másik mérkőzésén:

Montenegró–Szlovákia 24–23 (10–14)

 

 

Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
11 perce

NB II: rangadók sora a 17. fordulóban – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
11 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
12 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
12 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
15 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
19 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
20 perce

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
26 perce
Ezek is érdekelhetik