Visszatér Spanyolországból Díaz Ivo, és Tatabányán folytatja

KATONA ZSUZSA, SIMON JÓZSEFKATONA ZSUZSA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2009.06.11. 17:50
Címkék
A magyar férfi kézilabda-válogatott volt irányítója, Díaz Ivo követte edzőjét, az Eibarból tavaly hazatérő Debre Viktort (vb-ezüstérmes 1986-ban), s ő is a Tatabánya-Carbonexbe igazolt.
Díaz (jobbra) ismét Magyarországon játszik majd
Fotó: Mirkó István (archív)
Díaz (jobbra) ismét Magyarországon játszik majd
Díaz (jobbra) ismét Magyarországon játszik majd
Fotó: Mirkó István (archív)
Díaz (jobbra) ismét Magyarországon játszik majd

A szakember elmondta, hogy a hajdan kubai válogatottban is remeklő, rutinos játékossal kétéves szerződést kötöttek. Új szerzeménye a klubnak négy győri játékos, Nagy Tamás, Székely István és Kányai Róbert, valamint a Gyöngyösről érkező Kocsis Csaba is.

Az ügyvezető elnöknek kinevezett Marosi László (szintén vb-ezüstérmes volt Mocsai Lajos mester csapatában 1986-ban Svájcban) hozzáfűzte, hogy nyolc játékosától elköszönt a bajnoki középmezőnyben megerősödni kívánó Tatabánya.

A szegedi származású Lele Ákos visszatért nevelőegyesületébe, a Pickbe, Visy Norbert osztrák csapatba tart, Szögi Balázs csapatkapitány visszatér Pécsre (kérdés, folytatja-e a sportolást?), Pető Zoltánt a Miskolccal hozták hírbe, Szöllősi Bence a Balatonfüredbe igazolt, Ferenczi Botond visszatér a Pick-Szegedbe, amely várhatóan kölcsönjátékosként továbbadta nevelőegyesületének, a Székelyudvarhelynek.

BUDAY DÁNIEL: CSURGÓ

Közös megegyezéssel szerződést bontott a hazatérő Buday Dániel válogatott irányító és a német RN Löwen. A játékos menedzsere, Szörnyi Attila csütörtökön a Nemzeti Sportnak elmondta: Buday Dániel, aki az utóbbi hónapokban Balatonfüreden baráti alapon gyakorolt, egy évre a Csurgói KK-ba szerződött. A klub vezetői elégedettek a gárda bajnoki kilencedik helyezésével, ezért Buday Ferenc edzővel, az iránytó édesapjával, egyben nevelőedzőjével is további két évre szerződést hosszabbítottak.
Legfrissebb hírek

Szétlövés döntött a futsal Eb bronzmérkőzésén, Horvátország először dobogós

Minden más foci
1 perce

Őrült döntő szett tie-breaket nyert meg Ethan Quinn Marozsán Fábián ellen, 2–0 az amerikaiaknak

Tenisz
3 perce

Már az első félidőben eldőlt, a Ferencváros három góllal legyőzte hazai pályán az Újpestet

Labdarúgó NB I
5 perce

Légiósok: Kovács Mátyás góllal és gólpasszal vette ki a részét a kassai sikerből

Légiósok
14 perce

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
34 perce

Hivatalos: a Tisza megszüntetné a taót

Egyéb egyéni
45 perce

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
49 perce

Niké Liga: DAC–Slovan Bratislava

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik