Női kézilabda NB I: a Fehérép nyerte a Debrecen elleni rangadót

2009.02.01. 02:10
A női kézilabda bajnokság 16. fordulójában a Fehérép négy góllal győzte le a Debrecen együttesét.
A fehérváriaknak nem volt jó hetük, influenza tizedelte a csapatot, majd Kovács Angéla tüdőembóliával került a fehérvári kórházba. A tehetséges fiatalra tavasszal biztos nem számíthat a fehérváriak szakvezetője.Jól kezdett a Fehérvár, háromgólos előnyt szerzett, bár időnként kapkodó volt a játék, elég sok hiba csúszott mindkét együttes játékába. A hazaiak nagyobb előnyt is szerezhettek volna, de több esetben pontatlanul céloztak, Pastrovics védett bravúrral. A második félidőben rendkívül határozottan védekezett a Debrecen, felzárkóztak, Triscsuk hetest hagyott, s ekkor úgy tűnt, hogy a Debrecen képes teljesíteni az edzőik elvárásait. Némi hullámvölgy után azonban (42. p.: 18–18) újra lendületbe jöttek Triscsukék, kihasználták a ziccereket és teljesen megérdemelten győzték le a kitűnő Debrecent.

NŐI KÉZILABDA NB I

16. FORDULÓ
FEHÉRÉP-ALCOA FKC–DVSC AQUATICUM 28–24 (14–11)
Székesfehérvár, 1200 néző. V: Kékes Cs., Kékes P.
FEHÉRVÁR: DJERICS – Lévai, Vilnite 3, BERNATAVICIUTE 4 (1), TRISCSUK 7 (4), VASZARI 4, Kamper 3. Cs: Petróczi (cserekapus), SITI E. 4 (1), Szegedi 3, Emberovics, Nikolics. Edző: Sótonyi László
DVSC: PASTROVICS – Csáki 4, BOGNÁR B. 5 (1), UHRAKOVÁ 4 (2), Sinkarenko 1, Szabó V. 2, Stuparicova 2. Cs.: Kiss É. (kapus), Crap 1, Kovács A. 1, Szrnka 3 (2), Hornyák 1, Kazai. Edző: Bakó Botond
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–2. 10. p.: 7–4. 15. p.: 9–4. 20. p.: 11–8. 25. p.: 13–9. 40. p.: 17–16. 42. p.: 18–18. 51. p.: 23–19. 57. p.: 26–21
Kiállítások: 4 perc, ill. 8 perc
Hétméteresek: 8/6, ill. 6/4

MESTERMÉRLEG
Sótonyi László: – Büszke vagyok csapatomra, saját árnyékunkat átlépve egy igen jó ellenfelet tudtunk legyőzni.
Bakó Botond: – A mai napon agresszivitásban és taktikai fegyelemben messze elmaradtunk a várakozástól, így egy ilyen mérkőzést nem lehet megnyerni.

Legfrissebb hírek

Per Johansson: Előbb nyerjünk a Népligetben, utána lehet számolgatni

Kézilabda
3 órája

A Győr 14 góllal nyert Vácon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.14. 20:00

Játék nélkül búcsúzik a Mosonmagyaróvártól a súlyosan megsérülő beálló

Kézilabda
2026.03.03. 12:44

A Ferencváros tíz mezőnyjátékossal is győzött Vácon

Kézilabda
2026.02.28. 20:10

Női kézilabda NB I: a DVSC 11 gólt számolt rá az Esztergomra

Kézilabda
2026.02.28. 16:52

Női kézi NB I: kikapott a Kozármisleny Mosonmagyaróváron

Kézilabda
2026.02.27. 19:51

Hornyák Dóra túl van a korrekciós műtéten

Kézilabda
2026.02.27. 16:23

Visszavonul a Győri Audi ETO KC csapatkapitánya

Kézilabda
2026.02.27. 10:27
Ezek is érdekelhetik