Férfi kézilabda-vb: Hajdu örül, hogy pihenőnap következik

Vágólapra másolva!
2009.01.25. 18:39
Címkék
Hajdu János, a magyar válogatott szövetségi kapitánya megköszönte csapatának a rendkívüli erőfeszítéseket a svédek elleni győzelem után a kézilabda-vb középdöntőjének második fordulójában. A mester elmondta, jókor jön a hétfői pihenőnap, mivel nagyon sok energiát vett ki az együttesből az utóbbi három mérkőzés.
„Két nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl az olimpiai bajnok franciák és a házigazda horvátok elleni találkozók után, és a svédek elleni meccs is nagyon sok energiát vett ki a csapatból, így nagyon jól jön a holnapi pihenőnap – mondta Hajdu János a mérkőzés után. – Fantasztikus teljesítmény a játékosoktól a svédek elleni győzelem, köszönöm nekik az erőfeszítéseiket.”„A találkozó elején kicsit figyelmetlenül játszottunk – folytatta a kapitány. – Hiába beszéltük meg a meccs előtt, hogy a góljaink után azonnal fel kell állnia a védelmünknek, ez nem sikerült minden alkalommal. A második félidőben jól megoldottuk azokat a pillanatokat, amikor emberhátrányban kellett játszanunk.”A kapitány kiemelte a remekül védő Fazekas Nándor teljesítményét, valamint a sérült kézzel játszó Nagy László akaraterejét.„Fazekas Nándi fantasztikusan védte a heteseket, és ezzel nagy erőt adott a csapatnak – tette hozzá Hajdu. – Köszönjük a szurkolóknak is a bíztatást, nélkülük nem sikerült volna megnyerni a találkozót. Nagy Laci akaratereje példaértékű volt a meccsen, sérült kézzel, nagy fájdalmak között játszotta végig a találkozót, mégis nagyon fontos gólokat lőtt.”
Legfrissebb hírek

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestől, mert román – és nem azért mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
33 perce

„Ha tudtuk volna, hogy ennyire jó, nem várunk idáig” – páros interjú Pekárik Eszterrel és Nacsa Gáborral

Képes Sport
44 perce

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
1 órája

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
1 órája

Karácsony a palánkon túl

Jégkorong
1 órája

A nevelőedző sorrendje: család, tanulás, sport

Utánpótlássport
1 órája

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
2 órája

Szuzana Lazovics: Nincs időm főzni karácsonykor, a Kozármislenyt fogom elemezni

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik