Az európai élcsapatok nagyobb részesedést követelnek a BL-bevételekből

Vágólapra másolva!
2008.04.07. 16:13
A Európai Kézilabda-szövetség (EHF) elnöksége Budapesten tartotta legújabb közgyűlését. Szóba került az elviselhetőnél zsúfoltabb versenynaptár, valamint az, hogy az európai élcsapataok az eddiginél nagyobb mértékben szeretnének részesülni a Bajnokok Ligája bevételeiből.
illusztráció
Fotó: Meggyesi Bálint
illusztráció
illusztráció
Fotó: Meggyesi Bálint
illusztráció

JÖN AZ EURÓPA-VÁLOGATOTT

Június elsején Debrecenben játszik a mieink ellen a női Európa-válogatott, amelynek két kiváló edzője lesz: a norvég Marit Breivik és az orosz Jevgenyij Trefilov. A vendégeknél norvég, orosz, német, francia és macedón játékosok szerepelhetnek, ugyanis – a magyarok mellett – ez az öt ország sem játszik nyáron Eb-selejtezőt.
Budapesten ülésezett a szeptemberi tisztújító közgyűlésre készülő Európai Kézilabda-szövetség (EHF) elnöksége, amely az élcsapatok túlterheltségéről is tárgyalt.

Szóba került, hogy szinte elviselhetetlen a legjobbaknak, hogy négy év alatt öt világversenyen (olimpia, két-két vb és Eb), valamint európai klubtornákon kell szerepelniük, ezért több javaslat van a program ritkítására.

Tor Lian elnök és Michael Wiederer főtitkár az Eb-k megtartása mellett a sportág rohamosan növekvő népszerűségével érvelt: az első férfi kontinensviadalt (1994) 43 millióan nézték a tv-ben, az ideit 1.2 milliárdan. Nem mondta ki senki hivatalosan, de megoldás lehetne a visszatérés a világbajnokságok négyévenkénti rendezéséhez).

Az európai férfi és női élCSAPATOK (köztük öt magyar) az eddiginél nagyobb részesedést követelnek a BL-küzdelmek bevételeiből (reklám, tv-jogdíjak), valamint lazítanának a versenyrendszeren.

Ezért nemenként érdekvédelmi szervezetekbe tömörültek, kilátásba helyezve a BL bojkottját, valamint önálló sztárliga szervezését. Az EHF tárgyal ezen szervezkedések vezéreivel: legközelebb április 18-án és 19-én a bécsi naptáregyeztetőn ülnek asztalhoz.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik