Egyre kevesebb a hazai klubból kikerülő világklasszis

A csapatépítés vásárlásos módszere elharapózott a magyar első osztályban, miközben a fiatalokkal való törődés hangzatos szólammá silányul, nem csoda, ha egyre kevesebb szakosztály képes elegendő pénzt, időt és erőt fordítani a tehetségkutatásra, a rátermett gyerekek sportági iskolázására.

Emiatt aztán szűkül a magyar kézilabda alapját és hátországát adó bázis, feltűnő, hogy alig-alig nő ki a női és a férfi bajnokságból olyan klasszisjelölt, mint amilyenek a nyolcvanas, kilencvenes években még gyakrabban feltűntek.

A magyar klubok emiatt egymástól csak ritkán tudnak jó játékost csábítani, ráadásul az EU-piac felszabadulásával már a közepes képességű kézilabdázóknak is nagy keletje van – Görögországtól Izlandig.

A csapatépítési gondokat leginkább vásárlással igyekeznek orvosolni a klubok, de már nem csupán a Veszprém és a Szeged válogat a nekik megfizethető árú román, szerb, horvát, szlovén légiósjelöltek közül, hanem a közepes, sőt a kisebb klubok.

A tehetősebb Pick Szeged és MKB Veszprém, a két nagy vetélytárs olykor elcsal egymástól egy-egy ászt, de ezek viszonylag ritka esetek. Legutóbb a szegedi Ilyés Ferenc Veszprémbe szegődése keltett hullámokat a sportágban.

A legjobb magyarok eladásából csak szerény hasznot húzó csapatok vezetői széttárt karokkal állnak a szponzorok elé és állítják: itthonról képtelenség felfrissíteni a keretet, a határon túlról kell igazolni.

Európa keleti régióiban viszont még megközelítőleg sincs annyi pénz a kézilabdában, Dániában, Németországban, vagy Spanyolországban.

A KÉZILABDA JÁTÉKOSPIAC RÉSZLETES ELEMZÉSÉT, A MAGYAR ÉLKLUBOK VEZETŐINEK VÉLEMÉNYÉVEL KERESSE A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN