Zsiga Gyula váltja Németh Andrást a zöld-fehérek kispadján

Vágólapra másolva!
2007.05.08. 12:50
Németh András, a Ferencváros és a magyar női kézilabda-válogatott szakvezetője a szezon végén távozik klubcsapatából, és a nyolcszoros BEK-, BL-győztes osztrák Hypo Niederösterreichnél folytatja a pályafutását. A zöld-fehérek irányítását a jelenleg a Kiskunhalas alkalmazásában álló Zsiga Gyula veszi át, három éves szerződést készül aláírni a héten.
Zsiga Gyula a debreceni gálán, az FTC vezetői abban bíznak irányításával a csapat is gálázni fog
NS-archív
Zsiga Gyula a debreceni gálán, az FTC vezetői abban bíznak irányításával a csapat is gálázni fog
Zsiga Gyula a debreceni gálán, az FTC vezetői abban bíznak irányításával a csapat is gálázni fog
NS-archív
Zsiga Gyula a debreceni gálán, az FTC vezetői abban bíznak irányításával a csapat is gálázni fog

Zsiga Gyula a kiskunsági együttesnél egyszerre tölti be a megbízott elnöki és vezetőedzői pozíciót, a szezon végéig meg is tartja mindkét tisztségét.

Az új idényre azonban már az ő irányításával készülhet a Ferencváros, mivel a klub vezetése és a szakember már megegyeztek egymással, csupán az aláírás várat magára, amire várhatóan még a héten sor kerülhet.

Németh András és Zsiga Gyula nemcsak munkatársak a válogatottnál, hanem magánemberként is kiváló a viszonyuk, így két jó barát váltja egymást a zöld-fehérek szakmai stábjának élén.

A mesteredzői címmel rendelkező tréner legnagyobb sikereit a kilencvenes évek végén, a Dunaferrel érte el.

1998-ban bajnoki címhez, Magyar Kupa-győzelemhez és EHF Kupa-diadalhoz segítette a csapatot, amely egy évvel később újra tarolt a hazai színtéren, emellett pedig a Bajnokok Ligája- és Szuperkupa trófeája is a vitrinbe került.

Németh András másfél évtized után hagyta el a Ferencvárost, amellyel összesen hat bajnoki és hét Magyar Kupa-győzelmet ért el, tavaly pedig megnyerte az EHF Kupát, ezenkívül pedig egy-egy-egy alkalommal BL- és KEK-döntőt játszott.

Zsiga Gyula jelenlegi csapata, a Kiskunhalas a bajnokságban a rájátszás 5-8. helyért vívott csoportjában érdekelt, míg a mester jövőbeni együttese, a Ferencváros pedig a felsőházban (1-4. hely) szerepel a Győr, a Dunaferr, és a Cornexi társaságában, egy győzelemmel és két vereséggel a második.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik