Álomszerűen indult, rémálom lett belőle

2007.02.10. 18:17
Címkék
Hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a Ferencváros női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Németh András „tanítványai” nagyszerűen kezdtek, de a második félidőre teljesen visszaestek. A Fradinak így csupán matematikai esélye van a továbbjutásra, és az KEK szereplésért is keményen meg kell küzdenie.
Tóth Tímea tíz gólja is kevés volt a győzelemhez
Tóth Tímea tíz gólja is kevés volt a győzelemhez
Tóth Tímea tíz gólja is kevés volt a győzelemhez
Tóth Tímea tíz gólja is kevés volt a győzelemhez

Álomszerűen kezdte a játékot a Fradi, ugyanis az első percekben Tóth Tímea vezérletével 6-1-re elhúzott Németh András csapata. Nem is tudta tovább nézni tanítványai szenvedését Ryan Ziglersen, az osztrákok trénere, és időt is kért a hetedik percben.

Ez azonban mit sem segített a vendégeken, a zöld-fehérek lendületben maradtak, jól védekeztek, és magabiztosan lőtték be a kialakult ziccereket. Ebben a kategóriában elsősorban Kirsner Erika jeleskedett, aki négyszer talált be Sanko kapujába gyors ellentámadások után.

A vendégek elsősorban harminckilenc éves klasszisuknak, Fridrikasnak köszönhették, hogy tartották a lépést, a Hypo játékosa az első játékrészben öt gólt szerzett.

Németh Andrásnak volt miért idegeskednie a második félidőben
Németh Andrásnak volt miért idegeskednie a második félidőben
A félidő hajrájához közeledve Kirsnert kiállították két percre 16-10 ferencvárosi vezetésnél. Az emberelőny nagyon jól jött a már-már kissé szétesett csapat benyomását keltő riválisnak, lendületbe jött és az utolsó percekre feljött 16-15-re. A szünetben is egy gól volt az FTC előnye, habár ehhez is kellett némi szerencse, hiszen a játékvezetők 17-16-os állásnál érvénytelenítették Acsimovics időntúli szabaddobásból elért találatát.

Sajnos a második játékrész elejére nem sikerült Németh Andrásnak a mérkőzés elején látott Fradit kiküldenie a pályára. A harmadik percben Marin még csak egyenlített (18-18), majd az ötödikben Zácsik kihagyott büntetője után Piedade révén a vezetést is megszerezte a Hypo (19-20).

Az osztrákok ezután nem adták ki a kezükből a kezdeményezést, pedig a Ferencváros kétszer is emberelőnyben játszott, de mégsem tudott élni ezzel. A félidő derekára állandósult a 2-3 gólos vendégvezetés, köszönhetően annak, hogy a Fradi védelme nem tudott mit kezdeni ellenfele beállósjátékával, és egy az egyben is hagyott kívánnivalót maga után a zöld-fehérek telesítménye.

A hajrában Tóth Tímea vitte a hátán a zöld-fehéreket, akik kétszer egy gólra csökkentették a hátrányukat (33-34 és 34-35), de egyenlíteni sajnos nem tudtak. A Ferencváros így nagyon nehéz helyzetbe került, hiszen a továbbjutás szinte elérhetetlenné vált, és idegenben kellene kiharcolni az KEK szereplést is.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, D-CSOPORT

4. FORDULÓ
Ferencváros – Hypo NÖ 34-36
A GÓLSZERZŐK
Tóth T. 10 Rotis 9
Kirsner 6 Fridrikas 7
Zácsik 5 Oh Szeong Ok 6
Szucsánszki 4 Piedade 6
Uhraková 4 Nascimento 4
Mraviková 3 Kim 2
Szamoránsky 1 Boklashchuk 1
Németh H. 1 Marin 1
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
36 perce

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
1 órája

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
1 órája

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
1 órája

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik