Dzomba szerint a Szeged és a Ciudad Real küzd a csoportelsőségért

2006.09.28. 17:08
Címkék
A hajdani veszprémi Mirza Dzomba a világ talán legjobb, legkeresettebb jobbszélsője, utolsó idényét tölti a Ciudad Realban. A horvát olimpiai és világbajnok játékos már bejelentette, hogy a következő idényben visszatér hazájába, és az RK Zagrebet erősíti.
Szabó Miklós
Szabó Miklós

– Addigi tervei?
– Szeretném újra átélni a Bajnokok Ligája-győzelem édes ízét. Fantasztikus sorozat végén értünk a csúcsra az előző idényben, és úgy tetszik, a jelenlegi évadban is roppant nehéz dolgunk lesz, hiszen legveszélyesebb vetélytársaink, köztük a Szeged, tovább erősödtek.

Már az előző évadban is óriási csatát vívott a két csapat a nyolcaddöntőben, amelyben a szegedi összecsapáson csupán egy góllal tudtunk nyerni, a szünetben pedig még a Szeged vezetett.

Persze csalódott lennék, ha nem mi végeznénk a csoport élén, de ebben sem a fehérorosz Breszt, sem a svájci Schaffhausen nem tud megakadályozni bennünket. Talán a Szeged sem, de feltétlenül el kell kerülnünk azt a hibát, hogy bármelyik vetélytársunkat lebecsüljük.

– Miért tért vissza a pályára edzőjük, a harmincnyolc éves Talant Dusebajev?
– Mivel frissen igazolt szlovén irányítónk, Uros Zorman a Valladolid ellen térdsérülést szenvedett. Elszakadt a keresztszalagja, ezért legalább hat hónapig nem játszhat. Helyettese Alberto Entrerrios lesz, ám ha ő elfárad, akkor Dusebajev áll a helyére.

– Hogy megy a Ciudadnak a bajnokságban?
– A táblázat élén állunk, eddig minden mérkőzésünket megnyertük. Kedvezett nekünk, hogy a címvédő Barcelona kikapott Leónban. Az aranyéremért ebben az évadban szerintem a Barca mellett a Leónnal és a Santanderrel is meg kell küzdenünk.

A teljes interjú a nemzeti Sport pénteki számában olvasható.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
5 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
6 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
6 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
6 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
6 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
6 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
6 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik