Kézilabda, Spanyolország: Nagyék és Laluskáék újabb sikere

2006.03.27. 17:33
Címkék
A spanyol élvonalbeli kézilabda-bajnokság 22. fordulójában idegenben nyert a Barcelona, Nagy Lászlón csapata, míg Laluska Balázs együttese, az Ademar León hazai pályán bizonyult jobbnak riválisánál.
A listavezető Barcelona kilenc góllal nyert a középmezőny alján lévő Altea otthonában. A világválogatott magyar légiós, Nagy László (képünkön) öt akciógólt szerzett.

A tabellát változatlanul a Barcelona vezeti, egy ponttal megelőzve a második helyen álló Portlandet és néggyel a harmadik Ciudad Realt.

Utóbbi két csapat hétvégi BL-kötelezettsége miatt már hétközben lejátszotta soros bajnokiját, mindkét együttes pályaválasztóként nyert.

A tabellán negyedik helyen lévő Ademar hazai környezetben tíz góllal bizonyult jobbnak az ugyancsak a középmezőny alján található Teka Cantabriánál. Laluska Balázs (képünkön) három, honosított válogatottunk, Díaz Ivo egy akciógólt lőtt.

A spanyol sajtó a Bajnokok Ligája elődöntőinek első mérkőzései után már hispán házidöntőről ír, de Demetrio Lozano, aki négy góljával a Portland egyik legjobbja volt a veszprémi összecsapáson határozottan kijelentette: a párharcot még nem nyerték meg.

- Nagyon kemény mérkőzést játszottunk a Veszprémmel – értékelt Lozano -, a találkozó végig maximális koncentrálást igényelt tőlünk. Részsikerként értékelhetjük, hogy két gólos hátrányt kell ledolgoznunk és sok találatot szereztünk idegenben, ami adott esetben akár döntő is lehet. A visszavágón úgy kell játszanunk, hogy pillanatnyi esélyt se adjunk a magyaroknak. Ha csak kilencven százalékos teljesítményt nyújtunk, az kevés lesz a továbbjutáshoz. Megérzik, hogy lehet keresnivalójuk és ezt kihasználhatják. Éppen ezért a maximumot kell nyújtanunk.

LIGA ALLIANZ-ASOBAL, 22. FORDULÓ:
Portland CAI Aragón 33-24
Ademar Teka Cantabria 32-22
Ciudad Real Keymare Almería 32-26
Altea Barcelona 23-32
Valladolid Cangas 36-23
Bidasoa Irún Granollers 31-30
Alcobendas Arrate 24-24
Algeciras Torrevieja 28-27
LIGA ALLIANZ-ASOBAL, AZ ÉLCSOPORT ÁLLÁSA A 22. FORDULÓ UTÁN:
1. Barcelona 42 pont
2. Portland 41 pont
3. Ciudad Real 38 pont
4. Ademar 30 pont
5. Valladolid 27 pont
Legfrissebb hírek

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
13 perce

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
45 perce

Majoross Gergely: A játékosokat igyekeztünk olyan kihívások elé állítani, amiket a mindennapokban nem biztos, hogy megtapasztalnak

Jégkorong
1 órája

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
1 órája

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

Labdarúgó NB I
1 órája

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája

Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság

Kosárlabda
2 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
8 órája